Homeopata orvosokkal készített interjúink között most a dr. Földes Lászlóval készült beszélgetés hallható.
A beszélgetés során kitérünk arra, hogy a Mantra Szabadegyetem a kilencvenes évek elejétől hogyan képviselte a holisztikus szemléletet az orvoslásban és az eltelt harminc évben az alapító-igazgató dr. Földes László hogyan került kapcsolatba prof. dr Artúr Zsazskovval, akik új irányokat mutattak számára az orvoslásban.
A radionika elméletét és gyakorlatát Münchenben sajátította el Dipl. Ing. Harald Rauernál, a Su Jok terápiát és a kínai medicinát Prof. Dr. Park Je Woo-tól tanulta Moszkvában és Paphoson (Ciprus), asztrológiára Dr. Janák Lajos tanár úr és John Frawley, a kínai asztrológiára pedig Joey Yap tanította. A homeopátia ún. rendszer szemléletű irányzatát képviselve, amelyet dr. Rajan Sankran bombay-i orvos-homeopatától sajátított el.
Dr. Földes László a megszokotthoz képest kicsit másként közelít a páciens testi-lelki tüneteinek enyhítéséhez. Az egyes csoportokba (ásványi, növényi, állati eredetű, valamint a „megfoghatatlan, mérhetetlen imponderábiliák” és a betegségből vagy kórokozóból származók) tartozó homeopátiás szerek egész tárházát, közel 500 szert ismertet egy-egy kurzusán, ahol nem csak orvosok, de érdeklődők is beleáshatják magukat a hasonszenvi gyógyítás alapjaiba. A pácienssel való első találkozás már nagy jelentőségű, hiszen a kínai arcdiagnosztika, a viselkedés megfigyelése, a szóhasználat és a feltáró beszélgetés rengeteg információt ad arra vonatkozóan, hogy mely szerektől érdemes elindulni egy tünet kapcsán. A beteg és a betegség viszonya nagyon sok réteget feltételezhet, ahogyan Földes doktor fogalmaz, a hagymahéjakhoz hasonlóan lehet megbontani egy-egy alkalommal egy újabb réteget a lényegi problémához közelítve.
A homeopátia alkalmazása egyre több orvos számára jelenthet alkalmazható tudást, akár úgy is, hogy az akadémikus orvoslás szemlélete mellett kitartva, apró lépésenként közelít az alternatív szemlélet alapjai felé az orvos. Befogadni azt a szemléletet, amely szerint nincs konkrét mérhető hatóanyag egy szerben, amely azonban mégis képes óriási hatást kiváltani testi és lelki szinten egy emberben, a kezdetekkor dr. Földes László számára is nagy kihívás volt, aki mentőorvosként dolgozott, autóban és helikopteren, rendkívüli helyzetekben. A kínai medicina mentén elindulva azonban már volt benne egy nyitottság, amely később, tanulmányai elmélyülésével, a homeopátia mellett elkötelezett orvossá tette őt.
Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.
Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.