Járványhelyzet és a psziché

HVM*: Nagyon speciális körülmények között élünk mi magyarok és az egész világ is, most már hetek óta, és ez a fajta összezártság, ami jellemzi a családokat és a kisebb közösségeket is, felszínre hozhat olyan lelki tartalmakat, olyan pszichés tüneteket, amelyekkel lehet, hogy korábban nem volt alkalmunk mélységeiben foglalkozni. Ha rögtön a beszélgetésünk elején össze kellene foglalni, hogy melyek azok a lelki problémák, tünetek, amelyekkel ilyenkor számolni lehet és amelyektől nem szabad megijedni, akkor melyeket említenéd?

SFÁ**: Azt gondolom, hogy ez azért is egy érzékeny időszak, mert hogyha valaki kvázi stabilnak vagy hellyel közzel stabilnak is érzi magát és az életét, akkor ez a helyzet ebből a stabilitásból ki tudja billenteni; a billenékenyebbeket jobban, a stabilabbakat kevésbé, de az is csak idő kérdése. A legfőbb jelenség talán az információnak a fura eloszlása és ahogyan kapjuk ezeket. A normál üzemmódunk, ami természetesen nem normál, hogy iszonyú mennyiségű információ ömlött ránk eddig is. Ezt az agy nem tudja feldolgozni és különféle módokon védekezik ellene, de az, hogy ezeket az információkat konkrétan egy bizonyos témával kapcsolatban kapjuk, aminek van egy szorongást keltő hatása is, még a kevésbé billenékeny személyek esetében is, és ebben a töménységben, az nagyon erőteljes jelenségeket hoz létre. Egyrészt. Másrészt pedig, egy csomó csatorna leszűkül és egy csomó bejövő információnak a mennyisége és minősége is, ami azért hozzátett ahhoz, hogy egyben maradjunk és itt elsősorban a személyes kapcsolatokra gondolok. Speciális a kommunikáció és speciális az információáramlás is. Túl sok a virtuális kapcsolat, nagyon kevés a személyes kontaktus. Az érintés most nagyon veszélyes, Olaszországban például ezek a speciális szociális kapcsolatok és a speciális kommunikáció az, ami miatt olyan nagy bajba kerültek. Ők olyan ölelősek, puszilósak, kézfogósak, hátlapogatósak. Ha én beszélek - mostanában online – a kliensemmel, akkor egy mellképet, vagy rossz esetben egy bélyeg nagyságú képet látok róla és ő is rólam. Nagyon leszűkülnek a kommunikációs csatornák és ráadásul nagyon megterhelődnek. Ezenkívül, társas lénységünk arra is épül, hogy legyen valami kis cheerful, valami kis csacsogós beszélgetés köztünk, ami nem biztos, hogy ezeken a csatornákon meg tud valósulni; a társas lénységünk abban is rejlik, hogy valamiféle kis kurkászás vagy grooming, jó esetben szavakon keresztül megvalósulhasson köztünk, amivel nem csak információ hanem érzelemcsere és érzelmi töltés, érzelmek által való feltöltöttség érzése is létrejön az emberben. Lehet úgyis a másik ölébe úgymond beleülni, képletesen, hogy nem vesszük ölbe a felnőtt barátnőnket, de meg tudjuk vigasztalni személyesen, mint ahogy azt telefonon vagy Skype-on egyáltalán nem. Ez hiányzik, ez az úgynevezett grooming, szeretgetés hiányzik nagyon sokaknak. 

HVM: Tehát mondjuk egy szorongás, egy depresszió, hogy ha korábban nem tudott előtörni például mert az embereket vitte a napi rutin és a megoldandó feladatok, csak legfeljebb rosszul érezték magukat egy kicsit, ezek szerint ilyen körülmények között akár csúcsosodhat is, ha jól értem a szavaidat.

SFÁ: Igen, egy enyhe szorongásból lehet egy generalizált szorongás vagy egy enyhe depresszióból lehet egy mélyebb depresszió, akár olyan is, ami önveszélyessé teheti az embert. Esetleg olyan életmódot kezd el folytatni, amit azelőtt nem. Mondjuk például, ahhoz, hogy egy picit jobban érezze magát és ne érezze magát teljesen elmagányosodva vagy mások által bántva, az összezárt családtagok által bántalmazva, érzelmileg kivonul a történetből, például elkezd alkoholizálni. Ez már egy önveszélyes dolog, főleg, hogyha ezt nagyban űzi valaki. Más veszélyes gondolatok, késztetések is ébredhetnek valakiben, illetve ezek a problémák, amiket mondtál, a szorongás és depresszió mélyebb és erőteljesebb formában jelenhetnek meg, hiszen semmi sem az ami volt. Nagyon sok veszteséget kell feldolgozni, nagyon sok mindent kell elgyászolni, nincs jövőkép. Sok impulzus hiányzik, más impulzusokból meg túl sok van, és itt ez nagyon hangsúlyos. Meghatározó, hogy túl sok most az impulzus, a bejövő információ, de az is számít, hogy kinek milyenek a határai, hogyan tudja keretezni az életét akár csak a saját családtagjával szemben is, azért, hogy legyen egy kis privát tere, egy kis úgynevezett privacy-je. És hogyan tudja kontrollálni akár csak a mobilján keresztül is, mit néz meg és milyen sűrűn.

HVM: Hogyha egy kicsit még a lelki tüneteknél maradunk, azt hiszem, sokakat érint a pánikbetegség valamilyen formája, akár beszélnek erről a családjukban, baráti körünkben akár nem. Nagyon sokan szednek például enyhébb vagy erőteljesebb nyugtatókat is a mindennapi munkájuk, a mindennapi életvitelük során. Ilyen körülmények között a pánikbetegség tünetei milyen irányba mehetnek el? Ha valaki ilyet tapasztal magán, akkor az első ijedtség után mit tehet magáért?

SFÁ: Gyakorló pánikbetegek, hogy így fogalmazzam, akiknek már volt pánikrohamuk és kellően előrelátóak voltak, tudják, hogy a pánik annyira erős tud lenni és annyira kibillentheti az illetőt a komfortzónájából, hogy előbb-utóbb felkeres egy szakembert. Úgy mondják, hogy nagyon megnő az úgynevezett szenvedés-nyomás, az, ami eltol valakit egy szakemberhez, legyen az fizikai vagy lelki fájdalom. Pánikbetegség esetében inkább egy lelki értelemben vett nagyon komoly diszkomfort érzésről beszélhetünk, amely halálfélelemmel és testi tünetekkel is járhat. Akkor, amikor ilyet tapasztal valaki ebben a karantén-helyzetben, azt gondolom, érdemesebb pszichiáter segítségét kérni. Tudni kell, hogy vadonatúj terápiát elkezdeni telefonon, egy sosem látott pácienssel egyik pszichiáter sem fog. Pszichoterápiás kezelést sem fog senki úgy elvállalni, hogy nem találkozott minimum háromszor azzal a klienssel. Ez felelőtlenség lenne. Ezek a pániktünetek a bezártságban felerősödhetnek, de a gyakorló pánikbetegek általában tudják, hogy nekik milyen típusú fizikai tüneteik vannak, és azt is, hogy ezek körülbelül húsz harminc percig fognak tartani. Az alatt persze megjárják a poklok poklát, de valahogy kibírják. Ez egy nagyon szorongató érzés, de mindenkinek megvan a technikája, például, hogy ilyenkor valakit fel kell hívnom, vagy valaki meg kell, hogy fogja a kezemet, vagy ha kisírom magam, attól egy kicsit jobb lesz, vagy ha lefekszem a földre attól jobb lesz, de kell, hogy ott legyen valaki. Ha karanténban jelenik meg először valakinél a pánikbetegség, akkor valószínűleg testi tünetek alapján fog segítséget kérni, mondjuk kihívja a mentőt, azzal, hogy infarktusa van. A kvázi gyakorló pánikbetegeknél, inkább az a gond, hogy ezeknek a tüneteknek és pánikrohamoknak a mennyisége fog megnőni, tehát, ha azelőtt volt hetente kettő-három ilyen pánikrohama, akkor most előfordulhat, hogy naponta öt is lesz és ez maga a pokol. Így nem lehet élni.

HVM: Tehát ebben az esetben akkor érdemes felvenni a kapcsolatot a kezelőorvosával. De mit tehet magáért akkor hogyha korábban nem volt kezelőorvosa hiszen te magad is említetted, hogy nem ilyenkor kezdenek bele új pszichoterápiás ülésekbe az orvosok. Mit tehet mégis magáért? 

SFÁ: Ilyenkor a pszichiátriai gyógyszeres segítség az, ami működhet. Erről azonban inkább a háziorvos fog eldönteni, mert ha valamilyen jellegzetes testi tünet megjelenik, vagy ha már egy ideje pánikbeteg de elhatározta, hogy soha nem fog gyógyszert szedni, a háziorvos tudni fogja, hogy nincs semmiféle testi problémája, és feltételezhető, hogy nem az első infarktusát fogja elszenvedni vagy az első asztmás rohamát, mert ismeri a pácienst hellyel-közzel, akkor valószínűleg szorongáscsökkentőt fog neki adni. Fontos tehát, hogy ilyenkor elsősorban a gyógyszeres segítség jöhet számításba. 

HVM: Ha nem az egyén szintjén vizsgáljuk most a bezártságnak és általában a járvány okozta különböző jelenségeknek a hatásait, hanem globális szinten nézzük, akkor te mint orvos, mint pszichoterapeuta milyen jelenségeket fedeztél fel az elmúlt hetekben a nagyvilágban, akár össztársadalmi szinten vagy országonként?  Milyen viselkedési formák azok, amik szembetűnőek most a változás tekintetében, és mire lehet számítani?

SFÁ: Hát, hogy mire lehet számítani, arra vonatkozólag nem szeretnék jóslatokba vagy prejudikációba bocsátkozni. Amit én látok egyéni és társadalmi szinten is, és ezt kár lenne tagadni, az a regresszióba süllyedés. Ezalatt azt értem, hogy akkor, amikor valami bizonytalanságot keltő körülmény van jelen valaki életében, például azt gondolja, hogy daganatos betegsége van, vettek is szövetmintát, de majd csak másfél hónap múlva érkezik meg a szövettan, az egy állandó félelmet, szorongást kelthet benne, mert a testi épségébe, a sérülhetetlenségébe vetett bizalma borul meg. Ennek a kétségbeesésnek nagyon is kiszámítható hatása, hogy letolja az embert gyerekbe, tulajdonképpen regresszióba. Regresszióba kerülhetünk akkor is, hogyha kiraknak a munkahelyünkről, vagy testi problémánk, betegségünk van. Hormonális változások miatt regresszióba kerül egy kismama és nem is kell feltétlenül a szülés utáni depresszióra gondolni. Regresszióba tol bennünket, ha nagy veszteség ér és mostanság veszteségek tömkelegével kell megküzdeni. Nincsen jövőkép. Milyen jövőképe is lehet most az embereknek? Valójában a jövőbe vetett hit sérült, hiszen azt sem lehet tudni, hogy holnap mi lesz. A regresszióban „lemegyünk gyerekbe”. Milyen egy gyermek? Könnyen megfélemlíthető, kevésbé tud a negatív érzelmein uralkodni, könnyen befolyásolható, könnyen lehet őt manipulálni, hiszékenyebb lesz, esetleg gyanakvóbb, tehát a magabiztosabb, felnőttebb énállapotából a legtöbb ember kibillen ilyenkor és úgy kell, hogy visszahozza, visszasegítse magát. Ez a normál hétköznapi életben is elképzelhető, ha mondjuk valaki elveszíti a munkáját, vagy nagyobb pénzt veszít vagy bármiféle érzelmi veszteségi éri, mondjuk elhagyja a felesége, férje, vagy a kedvese. Ilyenkor mit csinálunk? A családunkhoz, barátainkhoz fordulunk, akik támogatnak és vigasztalnak bennünket. A megbillent magabiztosságunkat és azt, hogy lementünk gyermekbe, a hozzánk közelállók megértik és segíthetnek, hogy tudjuk tovább vinni a felnőtt életünket. Most életünk szinte minden területe sérül, az ember csak saját magában bízhat. A testi egészség viszont, a sérülhetetlenség érzése és illúziója mindenkiben sérül hiszen ez a vírus a halállal való szembenézést is elhozta az embernek.

HVM: Egyrészt említetted a jövőbe vetett bizalom megrendülését, másrészt az előző percekben az sérthetetlenségbe vagy az életbe vetett hitünknek a sérülését is ami számomra az ősbizalommal kapcsolatos problémákat is felveti. Összekapcsolhatjuk?

SFÁ: Abszolút és az nagyon jó hogy ezt felhoztad, ugyanis az ősbizalom vagy annak egészséges vagy sérült volta, nagyon fontos most. Azok az emberek borulnak meg akiknek ez az ősbizalma sérült, illetve, sohasem alakult ki. Ettől függ, hogy valakinek a személyisége mennyire egységes. Ezt úgy hívja a szakma, hogy mennyire koherens, vagy fragmentált a személyisége. Ha nincs meg benne a magabiztos én-mag, egy belső stabilabb én-rész, akkor bizony komoly hullámzásokon, lelki hullámzásokon mehet keresztül, hiszen minden hullámzik körülötte és valljuk be, a bizonytalanságban tartás, mindenkit felborít. Annak idején a második világháborúban a japán hadifogolytáborokban nem sok golyó fogyott, ugyanis komoly múltú tiszteket is teljesen szét tudtak szedni lelkileg. Lefejeztek naponta vagy hetente egy-egy embert nyilvánosan, karddal, teljesen kiszámíthatatlanul. Aztán ezek az emberek maguktól ugrottak fel az elektromos kerítésre, holott harcedzett tisztek voltak. Tehát szét tudja rombolni a személyiséget a bizonytalanságban tartás, ezzel meg lehet betegíteni, ezzel fel lehet borítani embereket, ezzel ölni lehet és kínozni.

HVM: Ha most még egy kicsit globális szinten maradunk, nyilvánvalóan láthatunk arra példát, akár a sajtó segítségével vagy közreműködésével is, hogy hogyan lehet megfélemlíteni, félelemben tartani emberek millióit. Azért azt is tegyük hozzá, hogy ugyanezt meg lehet fordítani és elegendő néhány jó hír, hogy az emberek összefogjanak és segítsék egymást, hogy egy kicsit pozitívabb legyen a jövőkép. Nagyon pici az átmenet a kettő között, jól gondolom?

SFÁ: Igen és hullámozhat ez is, hogy kire, mikor, mi hat, mert amikor valaki nagyon mélyen van, nem biztos, hogy elég egy vagy két jó hír, amikor már hetek óta abszolút mélyponton volt, és nagy, mély hullámvölgyben hempereg. Ennek az időszaknak, ennek a lelki állapotnak a legfőbb homeopátiás szere az úgynevezett ARSENICUM ALBUM​, ami lelki szinten a halálfélelemmel, a szorongással, a jövőkép hiányával függ össze. Ez egy komoly múlttal rendelkező járvány szer, annak idején a nagy járványokban (főleg a kolerajárványokban) segített az Arsenicum album. Ha valaki elolvassa az Arsenicum album gyógyszerképét, azt, hogy milyen lelkiállapottal és testi állapotokkal hozható összefüggésbe, akkor látni fogja, hogy az az állapot, amiben a járványban tévelygő ember van nagy-nagy félelmeivel és a kiszámíthatatlansággal, a kiszolgáltatottság érzésével, az egy Arsenicum album állapot. A megfélemlített, bizonytalanságban tartott kicsi gyermek állapota.

HVM: Ha már a homeopátiáról beszélünk, azt nagyon fontos elmondani, hogy te több, mint 10 éve oktatod is a homeopátiát. Ebben az időszakban az Arsenicum albumon túl, melyek azok a szerek, amik nagy általánosságban segíthetnek, ha azokra a jelenségekre koncentrálunk, amikről már szó volt a beszélgetés első részében?

SFÁ: Ez abszolút személyiség függő. Az, hogy kinek milyen típusú a pánikrohama; ő maga milyen típusú pánikbeteg, nagyon változó. Nem lehet kijelenteni, hogy akkor ez egy ilyen és ilyen tipikus pánikszer. Az a pánikbeteg, aki lebénul és nyirkos bőrrel, belső remegéssel küzd és teljesen le van fagyva, semmit nem tud csinálni és halálfélelmet él át, annak érdemes GELSEMIUM SEMPERVIRENS​-t adni. Akinél nagyon erősek a kardiovaszkuláris tünetek, és halálfélelme van, de úgy érzi magát mintha infarktusa lenne, annak például ACONITUM NAPELLUS​-t érdemes adni. Lehet, hogy nem is kell pánikbetegekről beszélni, mert mondjuk úgy jelenik meg az illető szorongása, hogy egyfolytában valamit tapogatnia, fogdosnia kell, tépkedi a körmét vagy a körme körül a bőrt: erre például a KALIUM BROMATUM​ lehet jó, de azt gondolom, hogy van bőven homeopátiás szer, így ezt abszolút személyre szabottan tudjuk adni. Itt nem felsőlégúti tünetekről, hanem főként pszichés tünetekről beszélünk. Gyerekeknél például előfordulhat, hogy nagyon hisztisek lesznek, nagyon alacsony lesz a fájdalomküszöbük, de tegyük hozzá rögtön, hogy nem csak gyerekekről beszélhetünk, mert ahogyan említettem, egy felnőtt is lemehet szorongó kisgyerekbe, akinek minden baja van és semmi se jó. Erre a gyermeki énállapotra ott van a CHAMOMILLA VULGARIS​. Azt gondolom, - akár globálisan, akár Magyarországra vonatkozóan, - az az állapot, amibe a média, a tömegkommunikáció behúzza az embereket, vagy események, amelyek a járvány terjedéséhez kapcsolódnak, leginkább az ARSENICUM ALBUM​ homeopátiás szert igényli. Ez egyéni szinten azonban mindenkinél más lehet. Most nagyon sok veszteség éri az embereket, a veszteség feldolgozásnak módja pedig a gyász. A gyásznak minimum négy vagy öt fázisa van, el kell tudni dönteni, hogy melyik fázisban, melyik embernek mit kell adni. Vannak gyerekek, akik dühöngenek, amikor valamilyen nagy veszteség éri őket, de máshogy gyászol egy férfi és másként gyászol egy nő. Úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen érdemes individuum szintre kivetíteni. Amikor a globális kétségbeesést és a szorongást az Arsenicum album már feloldotta, onnantól már mindenkinek érdemes magán dolgozni és abszolút individuálisan adagolni a homeopátiás szert. Nem tudok kellő felelősséggel egy globális szert mondani, mint ahogy tudtam mondani a járvány állapotára az Arsenicum albumot. Akkor, amikor nem vagyunk jól, mikor nyűgösek vagyunk, amikor minden bajunk van, a testi tüneteink erősödnek és nem vagyunk türelmesek és minden zavar holott kipihentük magunkat, akkor azt gondolom, hogy érdemes egy kicsit magunkba nézni. Ez az időszak úgy is arról szól, hogy muszáj a belső kertjeinkben sétálni, lelassulni és nem pörögni. Úgyis a külvilág az, ami úgymond felpörgeti az embert. Most, az otthonlétben érdemes megnézni, hogy a belső gyermekünk milyen állapotban van, mert mindannyiunkban lakik egy apró gyermek. Ha az az apró gyermek nincs jól, hanem szenved, szorong, retteg, kétségbeesett, elhagyott állapotban van akkor érdemes a belső gyermeki énünkkel komolyabban foglalkozni. Vigasztaljuk, dédelgessük, szeretgessük, ne szigorkodjunk vele és ne várjuk el tőle vagy felnőtt magunktól ugyanazt, amit békeidőkben elvárnánk magunktól: húsvéti nagytakarítás, helytállás a háztartásban, gyereknevelés, pénzkeresés... Nem ugyanazok vagyunk most, mint máskor, egy billenékenyebb gyermeki én-állapotba kerültünk. Tartsuk tiszteletben ezt a gyermeki énünket. Ilyenkor nem érdemes ostorozni a belső gyermeki énünket, (hozzáteszem, a másik embert sem érdemes ostorozni.) a szigorkodás, az elégedetlenkedés helyett, sokkal inkább szükségünk van egy figyelemmel teli odafordulásra és megkockáztatom, hogy szeretetre, dédelgetésre.

HVM: Dr. Simon-Fiala Ágnes orvos, homeopátiás orvosnak, pszichoterápiás tanácsadónak, nagyon köszönöm a beszélgetést 

SFÁ: Én is köszönöm.  

*HVM: Háver-Varga Marianna

**SFÁ: Dr. Simon-Fiala Ágnes

Összegyűjtöttük a 16 alap homeopátiás szert, amelyet ajánlunk házipatikádba.

Ha maradt még kérdésed, kérdezz homeopátiás szakértőinktől!

Szerkesztette: R.Sz.