Dr. Sal Péter gyermekgyógyász homeopata orvossal beszélgettetünk

HVM: Ön nagyon sok éve gyermekorvos. Mi volt az első olyan meghatározó élménye, ami miatt biztossá vált abban, hogy a gyermekgyógyászat felé fordul.

SP: Édesanyám gyermekfogorvos volt, és nekem nagyon tetszett, ahogyan ő a gyerekekhez viszonyult. Jó kapcsolatot tudott velük kialakítani. Nem mindig könnyű egy fogászati székbe beimádkozni egy gyereket, de neki ez általában sikerült, sőt, én is szívesen ültem az ő székébe. Érettségi után dolgoztam egy évet a Bethesda Gyerekkórházban a fül-orr-gégészeten és a belgyógyászati osztályon, ami szintén nagyon tetszett. Talán ezek voltak azok a meghatározó élmények, ami miatt úgy éreztem, hogy nekem a gyermekgyógyászat felé kell fordulnom. Az egyetem után a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájára jelentkeztem, mert arra gondoltam, ott jól fogom érezni magam és megszerzem a szükséges gyakorlatot. Itt azonban csak aneszteziológus állás volt, mégpedig szívsebészeti aneszteziológia, így hát ide kerültem. Ez volt aztán az igazi mélyvíz. Súlyosan beteg gyerekek, intenzív ellátás...nagyon - nagyon kemény egy év volt. Azt viszont biztosan tudtam, hogy a gyermekgyógyászat nekem való terület. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy olyan helyen érzem jól magam, ahol nem ilyen gyors az élet: mert az intenzíven gyorsan kell dönteni, villámgyorsan kell cselekedni. Olyan gyermekgyógyászati területet kerestem, ahol picit több időm van megfontolni dolgokat. Így eljöttem a SOTE-ról és a Budai Gyermekkórházban folytattam a munkát, ahol a gyermek-gasztroenterológiához kerültem közelebb, nagyon jó mesterek mellett: nagyon kedveltem Micskey Éva főorvosnőt, ő volt a mentorom. Ez már egy igazán nekem való terület volt. 

HVM: A gyermekgyógyászatban mit talált igazán nehéznek és mi volt az az öröm, ami mégis ott tartotta? 

SP: Az első évben vesztettem/tünk el gyerekeket, nem is keveset. Az nagyon nehéz. Főleg akkor, amikor tevőlegesen is bekapcsolódunk a gyermek ellátásába, és utána esetleg el kell mondani a szülőknek, hogy elvesztettük a gyermeküket. Ennél nehezebb dolog nincs a világon. Ami viszont ott tartott, hogy hála Istennek, a gyerekek döntő többségénél sokkal gyakoribb a spontán gyógyulás, mint a felnőtteknél. Gyakorlatilag mindenféle terápia nélkül meg tudnak gyógyulni a gyerekek. Az ő immunrendszerük és gyógyhajlamuk sokkal jobb, erősebb, így sok és meghatározó sikerélmény éri az orvost a gyógyulásukkal. Ezek az élmények tartottak a pályán. 

HVM: Az elmúlt években, évtizedekben volt-e olyan tapasztalása, hogy a gyerekek érzelmileg vagy fizikailag már egészen mások, mint korábban. Érzékelhető -e egyfajta karakteres generációváltás Ön szerint? 

SP: Igen, mindenképpen. Ezt én is érzékelem. Az én gyermekkoromban is voltak magatartászavaros gyermekek, de ez jelenség a mai korban sokkal-sokkal gyakoribb, markánsabb. Számos elmélet létezik arról, hogy ezt mi okozhatja. Olyan sok és sokféle, hogy nem is akarok most ezekre kitérni. Az is szembetűnő, hogy manapság minden osztályban legalább két-három magatartászavaros gyerek van.  Azt is megfigyeltem, hogy a pályám kezdetén még nem volt ennyi izomtónus zavarral küzdő csecsemő. Most ott tartunk, hogy a gyerekek nagyon magas százaléka az első életéve alatt már Dévényi terápiára, vagy valamilyen izomtónus eltérés miatti kezelésre kerül, ami szintén feltűnő változás a korábbi évekhez képest. 

HVM: Mi az, amiben most erősebbek vagy fejlettebbek a gyerekek?

SP: Azt látom, hogy öntudatosabbak. Sokkal inkább autonóm személyiségek, sokkal jobban megvédik a saját érdekeiket. Nem annyira belesimulósak, mint mi voltunk annak idején. Nehezebb meggyőzni őket, sokkal kevésbé vetik alá magukat egy felnőtt, adott esetben, egy orvos utasításának. 

HVM: Gyermekgyógyász és gyermekgyógyász között is óriási különbség van. Ön mire törekszik nap, mint nap, amikor a gyerekekkel dolgozik?

SP: Én mindig arra törekszem, hogy jó hangulatú legyen a vizsgálat. Ehhez apró trükköket is bevetek, például kezet fogok a nagyobbakkal, meg pacsizunk a kisebbekkel. Szeretem aktívan bevonni őket az egész folyamatba: például nálam a gyerekek kapcsolják be a vizsgáló lámpámat, és aztán ők is kapcsolják ki a végén. Nemcsak matricát adunk a gyerekeknek, hanem apróbb ajándékokat is, ami mind az együttműködést segíti. Van egy védjegyem is, már nagyon sok éve: állatfigurás nyakkendőt kötök, ha a rendelőben vagyok. Ez odáig ment, hogy sokszor már a szülők hozzák nekem az állatos nyakkendőt, és elmondják sokan a rendelőben, hogy amíg kint várakoznak, találgatják, hogy na, vajon ma milyen állat lesz a doktor úr nyakkendőjén?

HVM: Most ahogyan említette a nyakkendőt, rögtön a Robin Williams által megformált Patch Adams jutott eszembe….de vannak-e Önnek fontos példaképek, akikre úgy tekint, hogy valami igazán különlegeset képviseltek? 

SP: Említettem már a Budai Gyerekkórház gasztroenterológiai osztályán dolgozó főorvost, dr Micskey Évát, aki nagyon nagy emberséggel, nagy szakmai tudással vezetett be engem a gyermek gasztroenterológia rejtelmeibe. Az itt megszerzett tudást és gyakorlatot sajnos nem vittem el szakvizsgáig, de az érdeklődés megmaradt bennem azóta is. Mesteremnek tekintem még dr. Blatniczky László endokrinológust, aki szintén a Budai Gyermekkórházban dolgozik. Kiváló gyermekgyógyász még, egyúttal, a komplementer medicina képviselője, dr Molnár Mariann. Ő a homeopátia területén mutatott nekem nagyon sok fontos szakmai dolgot, vagy éppen apró fortélyt, mint pl. hogyan lehet egy csiklandós gyerek hasát megtapintani.

HVM: Van -e olyan speciális érdeklődése, ami - ha úgy hozná az élet-  akár el is csábíthatná a gyermekgyógyászattól más irányba? 

SP: A gyermek gasztroenterológia most is nagyon érdekel és ahogyan említettem, sajnálom, hogy amikor benne voltam a napi gyakorlatban, nem vittem végig. Most nagyon sok szálat kellene felvennem a folytatáshoz, ami együtt járna azzal, hogy hónapokat kellene a praxisomtól távol tölteni a gyakorlat miatt. Ez nem nagyon menne, de továbbra is nagyon érdekel a terület. Van egy  másik komoly érdeklődési területem, amelynek kapcsán három évig jártam mentálhigiénés képzésre. Ez a pszichés zavarok, a pszichoszomatikus tünetek, a gyermekek magatartászavara. Van egy svájci homeopata kolléga, aki nagyon klassz vizsgálatokat végzett hiperaktív gyerekekkel, ennek a homeopátiás kezelési lehetőségeivel. Őt személyesen is ismerem, a hozzáállása, a módszere nagyon szimpatikus a számomra, el tudnám képzelni, hogy egyszer majd csak hiperaktív gyerekekkel foglalkozzak. Ez azonban egy komplex kezelési mód: ebben van diéta, étrendi kiegészítés, ráadásul a gasztroenterológiához, a másik kedvencemhez is kapcsolódik. Ez tehát egy olyan terület, amivel nagyon szívesen foglalkoznék, és ráadásul egyre nagyobb igény van rá. 

HVM: Külföldi tapasztalatai vannak-e azzal kapcsolatban, (konferencia vagy egyéb) hogy hogyan állnak a gyerekek pszichés zavarához máshol a világban? 

SP: Igen, vannak külföldi tapasztalataim és azt gondolom, hogy a hagyományos orvoslás megközelítése, a gyógyszeres terápia, sokak számára egyáltalán nem vonzó. Például azért sem, mert olyan gyógyszereket alkalmaznak, amelyek nagyon erős hatásúak, (hat éves kor alatt nem is lehet alkalmazni) másrészt ezek droglistán lévő gyógyszerek. Nem minden szülő adna ilyesmit a gyerekének. Én azt gondolom, hogy ez az esetek egy részében nem elkerülhető, ugyanakkor a kétharmadnak, aki nem akar ilyen gyógyszert adni a gyerekének, nagyon fontos az, hogy komplementer medicinával is tudjunk segíteni. Ebben a homeopátia kulcsfontosságú.  

HVM: Akkor most meg is érkeztünk a homeopátiához: mikor került kapcsolatba ezzel a gyógyítási úttal? 

SP: A nagyobbik fiam asztmás problémái miatt kerültem kapcsolatba a homeopátiával. Egyébként, éppen Molnár Mariannhoz vittük el először a fiamat. Az ő hozzáállása, gyógyítása vonzott engem a Magyar Homeopata Egyesület tanfolyamaira. Ez még a kilencvenes években volt, de annyira érdekelt és olyan sok mindent tanultam az évek alatt, hogy 2000-ben homeopátiás vizsgát tettem. Ekkor még lehetett a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen állami homeopátiás vizsgát tenni. Ez volt az első ilyen vizsgám. Innentől kezdve viszont rendelhettem is, hiszen állami papírom volt arról, hogy ezt a gyógyítást végezhetem. Ennek már húsz éve.

HVM: Miért szereti és melyek voltak a legnagyobb sikerélményei a homeopátiával kapcsolatban? 

SP: Egyrészt nagyon szeretem ebben a gyógymódban, hogy jogosítványt kapok gyerekekhez és felnőttekhez is egy ilyen típusú végzettséggel és gyakorlattal. Természetesen nagyon fontos, hogy ha van egy felnőttnek panasza vagy valamilyen krónikus problémája van, akkor menjen el kivizsgálásra, gondozásra. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy például egy felnőttnek tizenéve tartó, minden éjjel felébresztő migrénes panasza a homeopátiás kezeléssel elmúlt. Erre már mondhatom, hogy igazán nagy élmény volt a számomra. Rengeteget köszönhetek ennek a gyógymódnak, a saját családomon belül is. Fontos számomra, hogy homeopátiával tudok segíteni a feleségemnek, a kislányomnak, szüleimnek, akiknek hagyományos orvoslás mentén nem feltétlenül tudnék segíteni, legfeljebb elkalauzolnám őket szakirányú rendelésre, kollégákhoz. Így pedig tudok segíteni a családtagjaimnak a fejfájástól a légúti panaszokon át, az influenzáig. Ez persze a szubjektív része. Ami a hozzám járó gyerekeket illeti, nagyon jó eredményeket értünk el pl. ekcémás panaszoknál, és ebben benne van az anyukának és a páciens gyermeknek is a gyógyulása. Visszatérő asztmás panaszoknál is voltak olyan eseteim, ahol nagyon jól tudtuk a hajlamot csökkenteni, a panaszokat elmulasztani. Saját problémáimat is említhetem, pl. ekcémás panaszomnál nagyon jó effektust tapasztaltam, továbbá van krónikus szívproblémám, ritmuszavar, amelyre való hajlam is remekül csökkenthető homeopátiával. Természetesen voltam kardiológusnál és volt teljes kivizsgálásom, de végül homeopátiával sikerült csökkenteni a ritmuszavaromat. Nagyon hálás vagyok ennek a gyógymódnak és a propagálásában többféle módon is részt veszek.  Tagja vagyok a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület elnökségének és ahol lehet képviselem a homeopátiát, például tavaly ősszel, az Országos Gyermekgyógyászati kongresszuson, két előadásom is volt homeopátiával kapcsolatosan. 

HVM: Ha most azokra a sajtóban és máshol is megjelenő támadásokra gondolunk, amelyek az egész világon érzékelhetőek, Ön szerint ez mit üzen a homeopatáknak? Miért érdemes mégis kitartani? 

SP: A támadások két világszemlélet csatája. Az egyik világszemlélet azt mondja, hogy nemcsak anyaggal lehet gyógyítani, hanem lehet információközléssel is. Egyébként, elég furcsa, ha belegondolunk, hogy az informatika korában az emberi szervezetről, mint információ érzékelő egységről nem beszélünk. A másik világszemlélet materialista abban az értelemben, hogy azt mondja, csak anyaggal lehet gyógyítani és csak hiányállapotokat lehet gyógyítani. Ahogyan említettem, jártam mentálhigiénés egyetemi képzésre és ott pl. azt tanultuk meg, hogy hogyan lehet emberi szavakkal a segítő beszélgető személyiségén keresztül hatást gyakorolni a kliensekre. Megtapasztaltuk, hogy pusztán szavakkal el lehet érni változást egy embernél. Ha úgy vesszük, a pszichológia módszerei hasonlítanak egy kicsit a homeopátiára, hiszen itt is ingert alkalmaznak a páciensnél. A pszichodráma, amit nagyon sokáig gyakoroltam, szintén ilyen. Ott egy kritikus helyzetet, amire/amiben valaki nagyon érzékenyen reagált, mély sebet szerzett, éltetik át újra meg újra a résztvevővel, és ez az ismételtetett helyzet kényszerít ki egy más, egy újfajta reakciót az illetőből. Ilyen a homeopátia is: olyan gyógyszert adunk a páciensek, ami azokat a tüneteket kiváltja egészséges fluer??ekben, mint amit ő érez. Ezzel a szervezet reakciókészségét tudjuk megváltoztatni.

HVM: Miért fontos Önnek a hivatása? 

SP: Azért szeretem a munkám, mert jó érzés a családok életének részévé válni, és a gyógyítással az egész családot jó irányba segíteni. Az utóbbi időben bekapcsolódtunk egy államilag finanszírozott pályázatba, ahol már nincsenek meg a korábbi határok gyermek és felnőtt között, azaz tudunk extra szolgáltatásokat biztosítani. Dietetikusokat, gyógytornászokat szervezünk ebbe a segítő folyamatba, pl. ha a gyereknek gerinctornára van szüksége gerincferdülés miatt, elmegy a kezelésre, de az apukája vagy az anyukája is elmehet ahhoz a szakemberhez. Nagyon jó érzés, hogy teljes családoknak tudunk segíteni és hasznosak vagyunk a számukra. 

Az interjút készítette: Háver-Varga Marianna (HVM)

Kíváncsi vagy arra, hogy az antibiotikum barát vagy ellenség, akkor Dr Sal Péter korábbi cikk is neked szól.

Hogy minden helyzetre legyen homeopátiás megoldás otthon, itt a 16 ajánlott alapszer a házipatikába.

• HMV