2019-ben végre közzétette a homeopátiáról szóló, 2012-ben írt, és eddig nyilvánosságra nem hozott jelentését.
Ennek megállapításai nagyban eltérnek a 2015-ben közzétett második jelentésben szereplő eredményektől, amelyeket az elmúlt években széles körben használtak a homeopátia hiteltelenítésére.
Az első jelentés elismeri, hogy a homeopátia hatékonyságáról biztató bizonyítékok léteznek számos betegség esetén, mint például a középfülgyulladás, a felnőttek felső légúti fertőzése és a rákkezelés néhány mellékhatásának enyhítése.
A második jelentés a figyelembe vett vizsgálatok számát 176-ról 5-re csökkentette, és ezután jutott arra a következtetésre, hogy nincs elegendő megbízható bizonyíték a homeopátia hatásosságára bármely betegség esetén.
Az NHMRC igazgatója, prof. Anne Kelson 2019. augusztusában így nyilatkozott a 2015-ös áttekintéséről:
„Egyes állításokkal ellentétben a felülvizsgálat nem jutott arra a következtetésre, hogy a homeopátia nem hatásos”.
Az eredeti, 2012-es jelentés nyilvánosságra hozása nagyon fontos lépés, mivel a második, megcsonkított, 2015-ös jelentést használták világszerte a homeopátia lejáratására.
További információ:www.HRI-Research.org/Australian-Report
Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.
Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.