GYIK- gyakori kérdések

Mi az alkati kezelés?

A krónikus betegségek az arra hajlamos betegeket érintik, ezért ezeket a betegségeket alkati betegségeknek nevezzük.

  • Mi az alkati kezelés?

    Mi az alkati kezelés?

A krónikus betegségek esetében a tüneteket a beteg sajátos megnyilvánulásai jellemzik. A homeopátia óriási lehetősége éppen az alkati, krónikus betegségek gyógyításában rejlik. Ha ugyanis sikerül megtalálni a beteg alkati szerét, rövidebb-hosszabb időn belül enyhíteni, illetve gyógyítani lehet egyes krónikus betegségeket, hiszen magát a betegség okát lehet megszüntetni. Ezért szokták mondani, hogy homeopátiával a tüneti kezelés mellett az oki kezelés is megvalósítható.

A homeopátiás gyógyszerek mind az akut (heveny), mind pedig a krónikus (idült) betegségek kezelésére használatosak.

Gyógyítás és megelőzés tüneti szerekkel

A heveny betegségeknél a homeopátiás gyógyszer a beteg helyi vagy általános tünetei alapján határozható meg. Fontos a váladékok színének, állagának, a tünetek módozatainak, elhelyezkedésének, a beteg fizikai állapotának ismerete. A tüneti kezelés során a gyógyszert  közepes potenciában (9 - 15 CH) kell szedni naponta több alkalommal (3-4-szer). Az egyszeri adagot, vagyis ami ahhoz szükséges, hogy a kívánt stimuláló hatást elérjük, nem a testsúly és az életkor határozza meg. Tapasztalati úton alakult ki, hogy a tüneti kezelésnél esetenként 5 golyócska az az adag, amely biztosan elindítja a megfelelő öngyógyító folyamatot. A homeopátiás gyógyszerek a megelőzésre is alkalmasak (pl. utazási betegség).

Találunk olyan készítményeket, amelyekkel nem kell megvárni, amíg kialakulnak a kellemetlen tünetek, hanem már korábban el lehet kezdeni a szedésüket, elkerülve ezzel a panaszok megjelenését, illetve, amennyiben mégis megjelennek a nem kívánt tüneteket, akkor sokkal enyhébb formában.

E gyógymód további érdekessége, hogy nem csupán gyógyításra és megelőzésre (prevencióra) használható. Léteznek olyan homeopátiás monokészítmények, amelyek például az anyatejtermelés fokozására is alkalmasak. Ez esetben igen fontos a potencia megválasztása.
A homeopátiás szerek alkalmazásánál érdemes szem előtt tartani, hogy az alacsony potenciák (pl. 5 CH) a váladékozást serkentik – így a tej termelését is –, míg a magas potenciák megszüntetik. Így már érthető, miként fordulhat elő az, hogy ugyanaz a gyógyszer alacsony potenciában serkenti a tej termelődését, míg magas potenciában elapasztja.

Alkat – alkati kezelés

A betegségek megelőzésének másik lehetőségét az alkatot harmonizáló alkati kezelés adja. Alkatunk egészségünkre és betegségünkre egyaránt hatással van. Egészségünk megőrzése, szervezetünk belső egyensúlyának megtartása céljából mindannyian saját eszközeinkkel harcolunk. Ha a kihívások (munkahelyi stressz, családi problémák) meghaladják erőnket, az egyensúly megbomlik és megbetegszünk.

Betegségeinket nem a véletlennek köszönhetjük, mindenki alkatától függően, egyéni módon betegszik meg,. Ismerve az egyén alkatát, az is feltételezhető, mely betegségekre lesz hajlamos. Az alkatának megfelelő homeopátiás szer adásával megakadályozható a betegség elmélyülése. A jól megválasztott alkati kezelés úgy harmonizálja a szervezet működését, hogy az ember ritkábban betegszik meg, illetve megbetegedés esetén gyorsabban és kevesebb szövődménnyel gyógyul.
Az akut (heveny) betegségek (pl. influenza) mindenkinél előfordulhatnak, nem az alkattól függenek.

Testre szabott gyógymód

A homeopátia abban is különbözik a hagyományos orvoslástól, hogy a kezelést testre szabja (individualizálja). A homeopata orvos nem csupán azt kérdezi meg, hogy „Mi fáj?”, hanem azt is, „Hogyan? Mikor? Hol? Mitől javul? Mitől romlik az állapot”.

Az egyénre fókuszáló kezeléshez szükséges a klinikai képpel kapcsolatos összes testi és lelki (pszichés) tünet feljegyzése, valamint a beteg betegségre vonatkozó egyéni reakcióinak ismerete. Ismerni kell továbbá a beteg alaphajlamát, hátterét, kórelőzményét. A homeopátiás gyógyszer meghatározása az általános tünetek, a betegség időbeni alakulása, a beteg anatómiai, morfológiai vagy karakterológiai tünetei alapján történik. Ez esetben az alkat meglévő tulajdonságait harmonizálják mélyreható, magas hígításokkal (15, 30, 200 CH), melyeket ritkábban, napi, illetve havi rendszerességgel javasolt szedni. Az alkati kezelésnél az egyszeri adag általában 10 golyócska.
Egy ember alkatának meghatározása, a több ezer lehetséges szer közül az alkatának megfelelő szer kiválasztása komoly felkészültséget és szakmai tudást feltételez. Mivel az alkati szereket mindig mélyen ható, magas potenciában kell alkalmazni, ezért házilag nem ajánlott alkati kezelést végezni. Az alkati kezelést, az alkati szer feltérképezését minden esetben bízzuk homeopátiában jártas, szakképzett orvosra.

    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024