Homeopata orvosokkal folytatott beszélgetéseink következő szakértője dr. Papp Huba holisztikus antropozófus fogorvos, hipnodonta, homeopata. Több évtizedes homeopátiás gyakorlata, ahogyan sok más orvos esetében, nála is egy személyes probléma homeopátiás megoldásával kezdődött. A szénanátha ugyan nem fogorvosi szakterület, de éppen elég kellemetlen ahhoz, hogy lehetőleg hosszú távú és megnyugtató kezelése, sőt megoldása legyen. Innen pedig már csak egy gondolat, hogy a sikeres terápia a saját szakterületen is megjelenjen.
Dr. Papp Huba minden tekintetben, az állapotfelméréstől a legkomolyabb beavatkozásig képviseli a holisztikus orvoslást, sőt, gyakran még azon is túlmutat, hiszen az antropozófia egy világnézet, egy megismerési út, egy tanítási rendszer, amely szerint „azon túl, amit a mai tudomány létezőként elismer (amelynek a lényegét azonban nem ismeri), sok egyéb, fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető.” Az antropozófia tanításait alkalmazzák a gyógyászatban, gyógypedagógiában, nevelésben, művészetben sőt, még a mezőgazdaságban is. A test, lélek, szellem egysége szempontjából minden egyes fog, a fogíny, a szájüreg is nagyon komoly szimbólumokkal bír és ezeket is meg kell értenie az orvosnak, aki szeretne segíteni a gyógyításukban.
Dr. Papp Huba oldalán olvasható a következő: „A fogászat kompromisszumok művészete és tudománya. Attól a pillanattól kezdve, hogy a fogorvos kénytelen a fúróhoz nyúlni, beleavatkozik abba, amit a természet − majdnem − tökéletesen megalkotott. Nincs az a tömés, az a fogpótlás, az a fogászati beavatkozás, ami maradandó és tökéletes lenne… Egyetlen esetben kerülhetjük el a kompromisszumokat: ha megelőzzük a szuvasodásokat, a foghúzásokat, a fogágybetegségeket! Ezért tanítjuk meg a pácienseinket a helyes szájápolásra, és biztatjuk őket az egészséges étkezésre és tudatos életvitelre. Mindezért várjuk a felnőtteket a rendszeres ellenőrzésre, és hívjuk a gyerekeiket egy játékos fognézésre. A külvilág és a belsőnk kapujában őrt álló fogaink nemcsak a jó rágást szolgálják, hanem itt száll ki a szó és az ének, őket szorítjuk össze, amikor küzdünk, és ők villannak elő minden egyes mosolyunknál… A fizikai létünk és kiegyensúlyozott lelkünk meghatározói ők, bánjunk velük gonddal és figyelemmel!”
A beszélgetésben kitérünk ezekre a bizonyos szimbólumokra, a test, a fogak jelzéseire, a fogak és a meridiánok, így a fogak és a szervek kapcsolatára néhány példa segítségével, sőt a fogak és a lelki feladatok témakörét is érintjük röviden.
letöltöm
Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.
Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.