A homeopátiáról bővebben

A homeopátia magyarországi története

A Magyar Orvos 2009/10 számában megjelent anyag kivonata.

  • A homeopátia magyarországi története

    A homeopátia magyarországi története

A homeopátia európai megalkotójáról és rendszerbe foglalójáról –Hahnemannról – viszonylag sokan tudnak, illetve hallottak már azok is akik nem kifejezetten e gyógymód elkötelezett hívei.

De kik is voltak azok a magyar orvosok, akik ezt a módszert alkalmazták gyógyító munkájuk során, Hahnemann tanainak – az Organonnak – megjelenése után alig néhány évvel?

Magyarországon a homeopátia az 1820-as évekre vált ismertté.

Nevét hasonszenvnek, hasonszenvészetnek vagy szelíd gyógymódnak fordították. Ebben az időben egyre több praktizáló orvos tért át a homeopátia gyakorlására.

Az első homeopata nemzedék tagja volt Almási Balogh Pál – Széchenyi és Kossuth háziorvosa – Attomyr József, Bakody József, Forgó György.

 A fent említett generációnak a XIX. század első évtizedeiben még lehetősége nyílt személyesen is találkozni Hahnemannal.

Bár korábban, 1819-ben a Habsburg Birodalom területén hivatalosan betiltották a homeopátiát, a törvényt nem tartották be szigorúan. Így társadalmi téren gyorsan és széles körben terjedt el az új „szelíd” gyógymód, mely térhódítását különösen a magyar arisztokrácia támogatásának köszönhette. Az 1831-es kolera járvány idején a homeopaták – pl. Bakodi József – olyan jó eredményeket értek el a gyógyításban, hogy e gyógymód egyre nagyobb ismertségre tett szert. A korabeli adatok szerint 1263 kolerás betegből 1188 személyt gyógyítottak meg homeopátia segítségével, míg a hagyományosan kezelt betegek 90%-a belehalt a kórba.

 Az 1820-30-40-es években a magyarországi nagyvárosokban több magánalapítású homeopátiás egészségügyi intézmény nyílt. Az első közülük a nagyváradi homeopátiás lelkibeteg-gondozó, az 1820-as évektől elejétől működött, Sztaroveszky doktor vezetésével. A 30-as évek folyamán sorra nyíltak hazánkban a homeopátiás kórházak, 1833-ban Kőszegen, 1838-ban Gyöngyösön, majd Győrben és Miskolcon is. Mivel az orvosok száma növekedett, így 1845-ben felmerült egy homeopata orvosi egyesület megalapításának terve. 1848-ban a Batthyány-kormány homeopata professzort nevezett ki és az egyetemi oktatás tanmenetébe iktatta a homeopátiát. Sajnos a kezdeményezés rövid életűnek bizonyult, mivel az 1848-49-es szabadságharc leverése után Habsburg-ellenes mozgalomnak tekintették a hasonszenvi gyógyászatot és a kiegyezésig  gyakorlását ismét betiltották.

Az 1860-70-es években Magyarországot a homeopátia fellegvárának tekintették. A kiegyezés után a társadalmi mozgalmak újraindulásával 1865. december 28-án a Magyar Tudományos Akadémián tizenöt orvos megalapította a Magyar Hasonszenvi Orvosegyletet.

A homeopátia intézményének nagy előrelépése, hogy 1866-ban megnyílt az első „hasonszenvi” kórház Pesten, a Bethesda, amelyet a pesti német református gyülekezet tartott fenn. Egyik létrehozója és főorvosa Bakody Tivadar volt, aki a homeopátia magyarországi történetének egyik legmeghatározóbb egyénisége volt a XIX. század végén. Az általa alapított intézmény volt a mai Bethesda Gyermekkórház jogelődje. 1870-ben megnyílt (később Knézich u.) 15. szám alatt. Ez volt az Elisabethinum. A kórház fővédnökségét Erzsébet királyné vállalta, róla kapta a nevét az intézmény. Főorvosa Hausmann Ferenc, majd halála után fia Lóránt lett.

1871-es esztendő a magyarországi homeopátia szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt. Megalakult a pesti egyetem orvosi karán az első, majd 1873-ban a második homeopátiás tanszék. 

Ezekben az évtizedekben a fővárosban több homeopátiás készítményeket forgalmazó patika működött. Országszerte egyre több patikában alakult hasonszenvi részleg és létrejött néhány kizárólag homeopátiás gyógyszertár. 

1874-ben a főváros közkórházában, a Szent Rókus Kórházban megnyílt egy hasonszenvi osztály, mely hetven ággyal működött. Az osztályvezető főorvos ugyancsak Bakody Tivadar lett. Ez az osztály 1885-ben átkerült az akkor elkészült Új Kórházba, amely később a Szent István Kórház nevet kapta.

A társadalmi érdeklődés a homeopátiás gyógymód iránt a XIX. század végére csökkent, amikor az akadémikus orvoslás több, látványos tudományos eredményt hozott. A homeopátia terén viszont ez időtájt nem következett be nagy előrelépés.

A homeopátia ügyét az erdélyi születésű Schimert Gusztáv (1877-1955)  élesztette újjá, aki 1909-ben költözött vissza Németországból Magyarországra. Schimert orvosként részt vett az első világháborúban, majd 1918 végén felkérték az Elisabethinum igazgató főorvosi állására. Az intézet homeopátiás osztályát is ő vezette 1944-ig. Gyógyító tevékenységébe orvos fiait is bevonta. Köztük a legismertebb személyiség Szentághotai János anatómus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, aki otthon homeopátiás szerekkel gyógyította családját.

Schimert fiatal kollégákkal vette körül magát, köztük Marittai Sándor, Munkássy Ferenc, Nádosi Ferenc. Többek között az ő segítségükkel sikerült a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga X. kongresszusát Budapesten megtartani 1935 augusztus 19 – 25 között. Az eseményeknek a Gellért Stálló és a Lloyd – palota adott otthont. A kongresszusra huszonkét országból közel százötven homeopata orvos érkezett.

A II. világháború alatt és után a magyar homeopata orvosok többsége külföldre távozott.

1948–tól a hanyatlás évei következtek a homeopátia történetében, mivel más alternatív gyógymódokkal együtt „kapitalista”, nem kívánatos módszerré nyilvánították. 1950-ben a patikák államosításával és a homeopátiás gyógyszerkészlet egybegyűjtésével a működés gyakorlatilag lehetetlenné vált.

Nem voltak orvosok, nem volt orvosképzés és a homeopátiás gyógyszerekhez is csak nagy nehézségek árán lehetett hozzájutni, leginkább „nyugatról”.

A diktatúra évtizedeiben a homeopátia búvopatakként létezett Magyarországon. A homeopátia életben tartói ebben az időszakban Botfalvy József, Patay István, Breznay Géza orvosok és Zajta Erik gyógyszerész. Botfalvy magánorvosként működött Budapesten, aki gyógyszereit Svájcból szerezte be. Az ő tanítványa volt Patay István, aki mestere halála után önképzéssel, majd a 1960-as évek közepétől különböző németországi kurzusokon sajátította el a homeopátiát. 2005-ben bekövetkezett haláláig tagja volt a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Ligának. Szintén Németországban tanulta meg a homeopátiás szerek alkalmazását Breznay Géza reumatológus főorvos. Nyugdíjba vonulásáig Budapesten tartott homeopátiás magánrendelést az 1970-80-as években. Zajtai Erik gyógyszerészi tevékenységének is köszönhető, hogy megmaradhatott a homeopátia gyakorlásának folytonossága Magyarországon.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács 1990-ben felülvizsgálta a homeopátia alkalmazásának lehetőségét, szakvéleménye szerint a gyógymód tiltása nem indokolt. Így a homeopátia gyakorlása újra lehetségessé vált hivatalosan is.

1991-ben megalakult a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület, melynek elődje a Magyar Hasonszenvi Orvosegylet volt.


Összegyűjtöttük a 16 alap homeopátiás szert, amelyet ajánlunk házipatikádba.

Ha maradt még kérdésed, kérdezz homeopátiás szakértőinktől!

Szerkesztette: R.Sz.


    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024