Influenza, láz

Homeopátia a járványok kezelésében

Az 1918-as spanyoljárvány, amelyik a legnagyobb volt talán az influenzák történetében.

  • Homeopátia a járványok kezelésében

    Homeopátia a járványok kezelésében

Két egymást követő hullámban érkezett, és a második, mutáns törzs okozta a súlyosabb pusztítást.

Mit jelent az, hogy mutáns? Az influenzavírus „sikerét”, azt, hogy képes fennmaradni, míg annyi más betegség tűnik el, rendkívüli változékonysága biztosítja. Felületén antigének vannak, ők a vírus névjegyei. (Ezeket jelölik betűvel és számmal, pl. H1 és N1). Kicsit változnak évről évre, de nem túl gyorsan, így az évek során, a telente átélt influenzákkal szervezetünk megtanul védekezni ellenük. Szerzett immunitásunk megakadályozza a sokszori fertőződést, természetesen akkor, ha immunrendszerünk jó állapotban van! Néha azonban az antigének gyorsan átalakulnak, ilyenkor jönnek a nagy járványok, mert a szervezet nem ismeri a hirtelen átalakult kórokozót.

A gyógyulás legfőbb titka mindig a jó állapotban lévő, jól működő immunrendszer.

A spanyolnátha először a hazatérő katonák között szedte áldozatait, utána a lakosság is egyre nagyobb számban betegedett meg. A világháború után legyengült szervezetű, alultáplált emberek sokszor nem tudták a vírusfertőzéssel felvenni a harcot.

Az orvostudomány akkori tudásával nem tudta megállítani a járvány terjedését. A fertőző betegségek ebben az időben nagy veszélyt jelentettek, XIX. században is még ezrével szedte a tífusz és a kolera is áldozatait. A homeopátia, mely a természetes immunitás fokozásával gyógyít, több járványos betegség gyógyításában bizonyult nagyon sikeresnek.

Amikor a kolera 1831-ben betört Európába, a halálozási arány (hagyományos kezelés mellett) 40 %-tól (az Orosz Birodalmi Tanács adata) 80 %-ig (Osler Orvosi Tankönyve) terjedt. Hagyományos kezelés mellett a kolerával fertőzött emberek közül ötből kettőt, sőt néha négyet is elveszítettek. Ezzel ellentétben  London tíz homeopátiás kórházában az 1831-1832-es években 9 %-os volt a halálozási arány.

Az 1918-as influenza világjárvány idején Magyarországon is voltak olyan orvosok, akik ismerték ezt a módszert. Schimert Gusztáv, a neurobiológus Szentágothai János akadémikus édesapja, a kor ismert homeopata orvosa volt, praxisában nem halt meg senki a járvány idején, szemben a sokszor 50 százalékos halálozási aránnyal.

Az amerikai spanyolnátha járványról szóló adatok szerint 24 000, hagyományosan kezelt influenzabeteg esetében 28, 2 %-os volt a halálozási arány, míg 26 000, homeopátiásan kezelt beteg között csupán 1,05 %-os.

A leggyakrabban alkalmazott szer a GELSEMIUM SEMPERVIRENS​ volt, de néhány BRYONIA​ és EUPATORIUM PERFOLIATUM​ (Eupatorium) esetet is jelentettek.

A homeopátiás gyógyítás ebben az időben virágkorát élte. Ha valaki életbiztosítást akart kötni a századforduló tájékán, kedvezőbb elbírálásra számíthatott, ha homeopata orvos felügyelt az egészségére. Magyarországon is több homeopátiás kórház működött, és a módszert oktatták az orvosegyetemen is.

Később, az antibiotikumok és gyorsan ható gyógyszerek felfedezése után a homeopátia háttérbe szorult, majd a XX. század vége felé, amikor a krónikus betegségek és a vírusok újabb kihívás elé állították a tudományt, ez a 200 éve sikeres gyógyítás ismét sikeres alternatívát nyújtott és nyújt a kezelésben.


Forrás: Julian Winston: ÍZELÍTŐ A JÁRVÁNYOK HOMEOPÁTIÁS KEZELÉSÉNEK TÖRTÉNETÉBŐL, SIMILE, 2009.

    AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TERÁPIÁS KÁRTYÁK
    • letöltöm

      Jól működő immunrendszer? Természetesen!

      tovább
    • letöltöm

      Influenza & téli betegségek e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Influenza, láz, megfázás homeopátiás kezelése

      tovább
    • letöltöm

      Őszi-téli protokoll

      tovább
    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024