Füles bajok

Mindent a fülgyulladásról!

A gyermekorvos elárulja: hatékony megelőzés és gyógymódok. A gyermekorvosi rendelőben megforduló betegek mintegy 30%-a – néha még több is – fülfájással küzd. Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekgyógyász főorvos, homeopata elárulta, hogy mi ennek az oka, mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt, valamint a gyógymódokról is beszámolt.

  • kinyomtatom

  • elküldöm

  • ajánlom

A fülgyulladás előfordulásának gyakoriságát gyermekkorban az anatómiai adottságok és az immunrendszer sajátosságai okozzák. Ennek ellenére nagyon sok mindent tehet a szülő, hogy megelőzze ezt a betegséget. 

„A korai orrfújás fontosságára szeretném elsődlegesen felhívni a figyelmet, ugyanis amennyiben tiszta az orrjárat, nehezebben húzódik a gyulladás a fülre” – kezdte dr. Sebő Zsuzsanna. – „Már kisbaba kortól kezdve elkezdhetjük megtanítani a gyerekeket az orrfújásra. Fél éves kor körül akár fürdés közben tanítsuk fújni a babát, és mondjuk is neki. Nagyobb gyereknél pedig játékosan helyezzünk az arcára leheletvékony, egyrétegű papír zsebkendőt, és biztassuk arra, hogy próbálja meg az orrával fújva meglebbenteni azt. Amennyiben a gyermek nem tud még orrot fújni, akkor mindenképpen fontos az orrváladék eltávolítása leszívással, magyarázta a doktornő, aki azt is hozzátette, hogy a fülgyulladás legtöbbször vírusos eredetű, ezért az egészségesebb életmód, hidegpára porlasztása, vitaminok szedése, és a gyakori szellőztetés segíthet a megelőzésben.

Sajnos ezekből a vírusfertőzésekből gyakran alakul ki bakteriális fertőzés, amikor már nem elegendő a tüneti terápia. 

„Néhány kivételtől eltekintve, a protokoll szerint kezdődő középfülgyulladásnál várni kell az antibiotikum felírással, 24-36 órán át. Ebben az időszakban, amikor nem teszünk amúgy semmit, mindenképpen javaslom homeopátiás szerek használatát. A kezdődő panaszoknál, amikor csak kicsit fáj a fül, a FERRUM PHOSPHORICUM​ lesz a jól bevált házibarát. Itt a 9 CH (C ) hígítás javasolt naponta többször is. Ajánlani szoktuk a melegítést is, de én csak olyan gyermekeknek javaslom a melegítő sapkát, akiknek a közérzetét ez javítja.  Annál, aki tiltakozik, nem erőltetném. Fontos a fájdalom csillapítása is, hogy ne szenvedjen a gyermek, erre alkalmasak a hagyományos gyógyszerek, de tudni kell, hogy a fájdalomcsillapító nem gyógyítja a betegséget, csak a tüneteket enyhíti, és akár el is fedi azokat. 

 A homeopátia gazdag fegyvertárral rendelkezik arra az esetre, ha a vezető tünet az erős fájdalom. Mindenkinek javaslom otthoni elsősegélyként az ABC keveréket, azaz az ACONITUM NAPELLUS​ (Aconitum), BELLADONNA​ és CHAMOMILLA VULGARIS​ (Chamomilla) szerekből készített oldatot (5-5 golyócska mindegyik szerből, a 15 vagy 30 CH potenciából 1 dl babavízbe) minden olyan panasznál, amikor erős fájdalom és esetleg magas láz jelentkezik.

A fülfájással mindig forduljunk orvoshoz. A homeopata orvos kezében még számos más lehetőség is van, és a helyes szert a fülfájás minősége, a fül képe, és a beteg állapota alapján dönti el. Van olyan eset, amikor az antibiotikumot adását sem lehet mellőzni. Ez azonban mindig felelős orvosi döntés legyen, és a szülő semmiképpen ne kezdjen el magától antibiotikum kúrát.” – szögezte le a gyermekorvos.


Maradt még kérdésed?

Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

homeopátiás orvost keresek
A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
homeopátia.info © 2019