Változó kor

A klimax is páros tevékenység, azaz a férfiakat is érinti!

Talán kevesebb válás lenne, ha a partnerek tisztában lennének maguk és társuk hormonális változásaival 40 éves kor után.

 A női klimax széleskörűen tárgyalt, kitárgyalt (banyakór) és kezelt jelenség, míg a férfiak általában magányosan szenvednek a hormonoktól. A különbség elsősorban az, hogy a nők változása egyértelmű jelekhez kötött. Elmarad a menzesz, elvesztik fogamzóképességüket a klimax során, a férfiaknál a termékenyítőképesség egész öreg korukig megmaradhat. Lsd. Picasso, Marlon Brando, Pavarotti, akik öregen (is) apák lettek, természetesen maguknál jóval fiatalabb nőtől.  

A férfiak hormonális változását nem kíséri olyan egyértelmű jel, mint a nőknél a menzesz elmaradása.

Érdekes az is, hogy míg a pubertás folyamata teljesen elfogadott mindkét nemnél a maga hormonális, fizikai és érzelmi változásaival, tehát senki nem kérdőjelezi meg, hogy a kamasz fiúk és lányok a hormonális változásaik miatt pattanásosak, növesztenek ciciket, stb., a klimaxot egészen a legutóbbi időkig női betegségként kezelte a köztudat és a tudomány is.  

A férfiak, bár ritkán tudatosan, de ugyanazokat a fizikai és emocionális problémákat élik meg, mint női partnerük. Természetesen általában egyidőben, így nem csoda, hogy nő a feszültség a lakások falai között. A mai családokban, ahol később vállalnak gyereket, még egy tinédzser pubertása is színezi a hormonális palettát. Az is érdekes, hogy a tinédzser lányok és anyák problémái, lelkiállapota hasonló lehet, a hormonális háttér azonos (nincs minden ciklusban tüszőérés) és a lelki teher is - új életminőség, szerepváltás az életben.

Hőhullámok, alvászavar, csontritkulás, szívpanaszok, elhízás, az izmok tónusának csökkenése, memória és libidózavarok, éjszakai izomgörcsök, türelmetlenség, húgyúti fertőzések, inkontinencia, csak hogy a leggyakrabban előforduló dolgokat említsük. A férfiak ugyanezeket tapasztalhatják magukon. A nők általában hamar beazonosítják a problémát, a férfiak ritkán húznak párhuzamot a tesztoszteron-szint és az álmatlanság között. Inkább a munkahelyi stressz lesz felelős.  

A hormonális változás lelki részét is különbözőképpen éli meg a két nem. A férfiak hajlamosak magukat társadalmi helyzetük szerint, azaz a hol vagyok, mit értem el kérdés alapján megítélni, míg a nőknél inkább a ki is vagyok én problémája jellemző. Ezért ebben az érzékeny korszakban egy állás, vagy egzisztencia elvesztése sodorja általában a férfiakat depressziós állapotba. A nők nehezen élik meg az öregedés fizikai részét. A kirepülő gyerekek is ráébreszthetik a párt, hogy már nincs szükség a gondoskodásukra. A család is változik, a nagyszülők elmennek, és nem jó érzés, ha az ember szembesül azzal, hogy nincsenek idősebb rokonai.

Egyéb jelek:

  • a férfi agresszív és kötekedő, vagy túl kritikus lehet, a nőnél érzelmi hullámzások jellemzőek, esetleg fordítva :-)
  • a férfiak alkohollal, a nők gyógyszerekkel „kezelik” magukat legszívesebben
  • döntésképtelenség gyakran egyértelmű dolgokban is
  • a „nem láttad a kulcsomat” probléma napi ismétlődése
  • pólóban járnak dolgozni télen
  • libidócsökkenés, hüvelyszárazság és erekciós zavarok, nőknél az orgazmuskészség csökkenése
  • internetes kapcsolatok, levelezgetések, azaz tét nélküli párkapcsolatok megjelenése


Hogyan segíthetünk egymásnak?

  • a (türelmes és odafigyelő) szex mindkét nemnél jó a hőhullámok és depresszió ellen. Az erekciós problémáknál a humor nem jó megoldás, a nem megfelelő reakció könnyen ronthat az állapoton. Ugyanez érvényes a női libidóra is, a „kapcsold már le a villanyt” mondat nem növeli sem a vágyat, sem az orgazmuskészséget.
  • nem jó ötlet a közeledés visszautasítása, csak mert nem vagyunk megelégedve saját külsőnkkel vagy szexuális teljesítményünkkel.
  • ne emlegessük a múlt hibáit, nyissunk új lapot.
  • a rendszeres sport hasznos csontritkulás ellen és emeli a boldogsághormonok szintjét is.
  • egészséges étrend, természetes növényi hormonok, mint pl. a ligetszépe olaj.
  • érintés – nemcsak szex formájában, mert növeli a kötődést segítő oxitocin hormon termelődését.
  • romantika  
  • közös új hobby
  • homeopátiás kezelés a testi-lelki problémákra. A fent említett panaszok többségére létezik homeopátiás megoldás, és az alkati kezelés segít a testi-lelki EGÉSZ-SÉG elérésében.

Tudj meg többet a változó kori tünetek természetes kezeléséről a letölthető e-könyvből.

forrás: homeomami.blog.hu


    AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TERÁPIÁS KÁRTYÁK
    • letöltöm

      Női problémák homeopátiás megoldásai 2. – A változó kor – és előzményei

      tovább
    • letöltöm

      A változó kor problémái - Klimax és csontritkulás

      tovább
    • letöltöm

      Kutyabaj és macskajaj homeopátiás kezelése e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Női problémák homeopátiás megoldásai e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Menstruációs problémák homeopátiás kezelése

      tovább
    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024