Tanfolyam, webinárium, képzés

Mit üzen a test?

SzomatoDráma homeopátiás szemmel

Aki homeopátiás tanácsadást vesz igénybe, többnyire a testi panaszaira keres megoldást, így sokaknak meglepő lehet az a gondolat, hogy érzelmi, mentális problémákon is tud segíteni egy jól megválasztott szer. Amikor a testi tüneteken van a fókusz, nem is mindig egyszerű erről a síkról a mentális jellemzők felé terelni egy kliens gondolatait, pedig ez nagy segítség a szerválasztás során. Ugyanakkor léteznek olyan betegek is, akik az érzelmi konfliktusaikat helyezik előtérbe és testi tüneteiket meg is feleltetik ezeknek, ami néha képes kissé összezavarni a homeopata figyelmét. Ilyenkor érdemes leszúrni a körzőt valamelyik jól körülhatárolható fizikai tünethez, hiszen nem választhatunk olyan szert, amelynek a szóban forgó panaszra ne lenne hatása. A test sosem hazudik, a tünetek szintjén megragadható a lélek elhangolódása. 

Az, hogy test és lélek kéz a kézben jár, nem újfajta elgondolás, ezen az elven alapszik a Dr. Buda László orvos, pszichiáter által kidolgozott SzomatoDráma módszer is, ami ennek igazán látványos és kézzelfogható megtapasztalására ad lehetőséget. A SzomatoDráma játékok során könnyedén kaphatunk bepillantást mindkét síkra, melyek között máskülönben nehézkes az átjárás. De nézzük, mi is az a SzomatoDráma, mi történik egy ilyen játék során és mindez hogyan kapcsolódhat a homeopátiás szemlélethez.

A SzomatoDráma egy kreatív, játékos önismereti módszer, ami a test tüneteiből kiindulva enged betekintést belső világunkba. A játék során tapasztalható érzelmi átélések eredményeként olyan felismeréseket tehetünk, ami segít harmóniába kerülni önmagunkkal, ezzel segítve a gyógyulási folyamatot. Csoportban játszva a főszereplőn és a játékvezetőn kívül általában három játékos személyesíti meg a főszereplő tüneteit. A főszereplő röviden elmeséli, mi az a téma, amivel érkezett, ami foglalkoztatja. A SzomatoDráma jellegénél fogva elsősorban testi tünetekkel és ehhez kapcsolódó érzetekkel fogunk találkozni, de ehhez nem kell pontos diagnózissal rendelkezni. Akárcsak a homeopátiában, ezek lehetnek valós vagy vélt tünetek, hozzájuk kapcsolódó érzetek, érzések, gondolatok vagy hiedelmek is. Miután minden tünetre választott játékost, a főszereplő megszobrászkodja azt a képet, ahogyan ő a megnevezett elemeket egymáshoz képest látja, érzékeli a térben, itt lényegében saját tudattalan folyamatainak projekciója (kivetítése) történik. Ezután indulhat a játék, megelevenednek a szerepek, interakcióba lépnek egymással a szereplők, akik minimális információ birtokában tárják fel a főszereplő tüneteihez kapcsolódó belső folyamatait. Bár a homeopata több ismerettel rendelkezik a kliens problémájáról, annyiban nehezebb a dolga, hogy többnyire előre alaposan átgondolt, kész információkat kap. A SzomatoDrámában a játékvezető feladata a szőnyegen zajló, látszólag külső, de valójában nagyon is belső folyamatok tükrözése anélkül, hogy erről maga a főszereplő bármit is mondana. Homeopataként gondolkodva kérdés, hogy egy-egy ilyen játék közelebb vihet-e egy szerképhez. Ha egy konkrét szer képét nem is fedezhetjük fel teljes egészében, a kiinduló tünetek és a játékban kihangosított érzések, gondolatok mind nagyon értékes információkkal gazdagíthatják a homeopátiás esetfelvételt. 

A játékvezető és a homeopata feladata ránézésre teljesen más, mégis sokban hasonlít. A homeopatával ellentétben a játékvezető nem törekszik információszerzésre, hanem a szőnyegen játszódó folyamatot tükrözi, amiben azonban megjelenik a homeopátiából ismert hasonlóság elve. Fontos, hogy a tükrözés lényegi meglátást, valamilyen esszenciát tartalmazzon, ami hasonló ahhoz, ami a játékból kirajzolódik, de egy magasabb, távolabbi szemszögből, ez lesz képes kimozdítani a főszereplőt az elakadásból. Minden játékban annak engedünk teret, ami megnyilvánulni kíván, ami éppen jelen van, s ebben támogatjuk a főszereplőt, ahogy a homeopata figyelme is akkor tud igazán gyógyító lenni, ha a beteg világát olyannak fogadjuk el, amilyen. Hosszú távon azonban látható, hogy a játék akkor indul el a kívánt harmónia és egység irányába, ha a játékosok elkezdik egymást a hasonlóság elve szerint kezelni, azaz a másik viselkedésének megváltoztatása helyett megjelenik a törekvés arra, hogy megtapasztaljuk és ezáltal megértsük, elfogadjuk azt az állapotot, amiben a másik van. 

A homeopátia elve, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. De vajon mi vonzza egy helyre egy időben, egy szőnyegre a játékosokat? Talán a SzomatoDráma játékok előtt is érvényesül valamilyen hatóerő, ami hasonlósági alapon tereli össze a játékosokat egyazon szőnyegre. Kíváncsian várom, kik lesznek azok!

Ha felkeltette a módszer a kíváncsiságodat, gyere, próbáld ki, miben lehet az a segítségedre! Következő időpontokról az alábbi email címen tudsz érdeklődni:

zsofia.eordogh@gmail.com


Eördögh Zsófia

CHE diplomás homeopata

SzomatoDráma játékvezető és egyéni konzulens

Metamorphoses meseterapeuta


    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024