Szösszenetek a gyermekorvosi rendelőből

Van a csecsemőkori kólikára is megoldás!

dr. Sebő Zsuzsanna főorvos rovata.

Két és fél hónapos kisfiú esete, ahol az egész család élete felfordult, a baba pedig egyfolytában szenvedett.

Az édesanya beszámolóját változtatás nélkül közöljük, nincs is mit hozzátenni.

A 2,5 hónapos kisfiam kb. 6 hetes kora óta nagyon sokat és intenzíven sírt. Nehezen aludt el, azt is csak kb. 1 órás ringatásra, sétálásra, ami szintén sírásokkal volt tarkított. 10-30 percet aludt átlagban napközben. Ha elkezdett sírni, magától azt legtöbbször nem hagyta abba, és nagyon nehezen volt megnyugtatható, nem volt egyszerű kihozni őt ebből az állapotból.

Minden csecsemő altatási könyvben az szerepel, hogy a csecsemők alvásproblémái hátterében emésztési problémák is lehetnek, ezeket kell először helyrehozni, hogy az alvási nehézségeket lehessen korrigálni. Ezért fordultunk homeopátiás gyerekorvoshoz.

Az emésztési tünetek között - a refluxra utaló, sűrűn előforduló bukások mellett - szerepelt a haspuffadás, túlzott gázosodás is. A gázok nehezen, sírás, visítás mellett tudtak csak legtöbbször távozni a babám szervezetéből (a piacon erre a bajra kapható szereket eredménytelenül próbáltuk ki), a széklete méregzöld volt és bűzös. A babámnak 3-4 naponta volt széklete és látványosan erőlködött, sírdogált az ürítésénél. Evés közben, kb. 5 perccel a kezdés után sokszor tekergett, rángatózott, közben morgott. Mindegy volt, hogy tápszert vagy anyatejet evett-e, mind a két esetben előfordult ez. 

A kisfiam emellett produkálta a klasszikus kólikának mondott tüneteket is, amelyek kora este 5-6 óra tájban kezdődtek - bár ezek egyre ritkábban jelentkeztek, mire a baba 2,5 hónapos lett. 

Bár az emésztési problémák miatt fordultunk a homeopátia felé, - amellett, hogy próbáltuk elfogadni a babát olyannak, amilyen - titkon reméltem, hogy a nyűgösségére, nyugtalanságára is akad majd szer.

A tünetekre a LYCOPODIUM CLAVATUM​ -ot (Lycopodium) kaptuk, amelyet másnap ki is próbáltunk. Az eredmény, a különbség döbbenetes volt számomra! 

Aznap még volt egy nagyobb sírás-sorozat, de másnaptól a baba meglepően nyugodt volt, ébredés után is nyugodtan nézelődött, szinte alig sírt. A 1-1,5 órás altatási idő lecsökkent 15-20 percre. Mélyebben aludt, hosszabban, kevesebbszer ébredt fel. (Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a temérdek rám szakadt idővel.)

Az emésztési problémák - a reflux kivételével, amin ez a szer nem hivatott segíteni,- megszűntek, a gázok is szelídebbek lettek, így már sírás-kíséret nélkül tudnak távozni.

A LYCOPODIUM CLAVATUM​ (Lycopodium) használata látványosan nagy könnyülést hozott a babámnak és a családnak is.

    kapcsolódó szerek
    AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TERÁPIÁS KÁRTYÁK
    • letöltöm

      Szülés homeopátiával, babaszerek

      tovább
    • letöltöm

      Tejfakasztás és szoptatás e-kártya

      tovább
    • letöltöm

      Fogzás e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Várandósság, szülés, szoptatás homeopátiával e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Csecsemőkori bukás e-kártya

      tovább
    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024