Női problémák, meddőség, fertőzések, gyulladások

Ha nem jön a baba

Eldöntöttétek, hogy mindketten szeretnétek. Ketyeg a biológiai órád és te hónapról, hónapra egyre kétségbeesettebb vagy, mert a baba nem fogan meg.

A meddőség gyanúja akkor merül fel, ha egy párnak, rendszeres, védekezés nélküli nemi élet mellett sem fogan gyermeke, vagy a, ha fogantatás meg is történik, az minden esetben spontán vetéléssel végződik. 35 éves kor felett az orvosi gyakorlat már 6 hónap után kivizsgálásokat javasol.

A meddőség hátterében állhatnak genetikai, vagy életmódbeli problémák, valamint szervi okok. Amikor az orvosi vizsgálatok ezeket kizárták a pár mindkét tagjánál, akkor merül fel, -és egyre gyakrabban ez a helyzet- hogy a fogantatást pszichés gátak akadályozzák. 

Az emberi tudat és tudatalatti döbbenetesen erős hatást gyakorol a testünkre. Ha a meddőségnek nincs fizikai magyarázata, akkor érdemes a félelmeket, a szülővé válás okozta aggodalmakat feltérképezni és szakértő segítséggel oldani. 

A nők szoronghatnak a szülés fájdalmától, a kiszolgáltatottságtól, a várandósság és szülés miatt megváltozott női testre tett régi megjegyzések éghettek be és okoznak félelmet. Esetleg olyan társadalmi, vagy családi közegben nőttek fel, ahol az anyaság és női szerep megélésére nem kaptak megfelelő mintát. 

Bántalmazó, vagy domináns anya is kiválthat a tudatalattiban elutasítást.  Társadalmi, vagy családi nyomásra gondolja a pár, hogy elérkezett az idő, hogy a kapcsolat szintet lépjen, de mégsem biztosak a dolgukban. A nő nem érzi magát biztonságban a partnere mellett, nem teljesen kötelezte el magát mellette. A férfi retteg a jövőtől, mind egzisztenciális, mind érzelmi téren, vagy ő sem teljesen biztos a közös jövőben. 

A meddőség lehetséges lelki okainak feltárása nem egyszerű folyamat és sok fájdalmat a felszínre hozhat. Viszont az önismeret fejlesztése rendkívül felszabadító élmény is lehet, ha szakavatott segítők kísérik. 

A családállítás, kineziológia, pszichoterápia óriási segítség lehet ezen az úton, melyet homeopátiás kezeléssel is eredményesen meg lehet támogatni. 

A homeopátia segíthet, hogy e szervezet természetes a hormonműködés szabályozása javuljon, a sperma és petesejt minőségének javításában, kismedencei gyulladásos állapotok kiegészítő kezelésében, öröklött gyengeségek  korrekciójában. Támogatja a pszichoterápia vagy önismereti út során felszínre került problémák feldolgozási folyamatát. Segít megküzdeni a stresszes állapottal a fogantatás időszakában. Érdemes a témában járatos homeopata orvoshoz fordulni.

Egy idős nőgyógyász megfigyelését és javaslatát is szeretném megosztani ezzel a témával kapcsolatban. Ő azt mondja, hogy az elvárások óriási stresszt okoznak a pár mindkét tagjánál. Mindegy, hogy saját magunkkal szemben, vagy a családunk, munkahelyünk, szerelmünk támaszt velünk szemben kimondott, vagy ki nem mondott elvárásokat. A feszültség egyre nő, egyre nagyobb kudarcként éljük meg minden hónapban a fogantatás sikertelenségét.  A gondolkodás teljesen beszűkül, elvész minden spontaneitás és öröm a mindennapokból. 

A feladat ilyenkor, hogy egy kicsit engedjük el a „gyerekprojektet”! Adjunk magunknak minőségi időt együtt és tűzzünk ki valami teljesen más célt magunk elé. Iratkozzunk le minden lombikos csoportból, ne olvassunk semmit a témával kapcsolatban. Nagyon sok esetben, ha lekerül a stressz az életnek erről a területéről, az áhított gyermekáldás is megérkezik. 

Magyarországon érdemes a Perinatus Alapítvány foglalkozásait felkeresni.


    AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TERÁPIÁS KÁRTYÁK
    • letöltöm

      Stressz, pánik és alvászavar kezelése homeopátiával e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Alvászavar e-kártya

      tovább
    • letöltöm

      Beszoktatás alatti lelkiállapotok e-kártya

      tovább
    • letöltöm

      Női problémák homeopátiás megoldásai e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Menstruációs problémák homeopátiás kezelése

      tovább
    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024