Március 24-e a tuberkulózis (TBC) világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet erre a súlyos fertőző betegségre. A TBC, más néven gümőkór, a 19. század végétől a 20. század közepéig Magyarországon népbetegségnek számított, olyannyira, hogy a "morbus hungaricus", azaz "magyar betegség" elnevezést kapta. Ebben az időszakban a halálozások jelentős részéért volt felelős, különösen a szegényebb néprétegek körében, ahol a zsúfolt lakáskörülmények és a nem megfelelő higiénia elősegítette a betegség terjedését.
A modern orvoslás számos hatékony módszert fejlesztett ki a TBC kezelésére, beleértve a védőoltásokat és az antibiotikumokat.
A hagyományos kezelés és a homeopátiás megközelítés
A tuberkulózis hagyományos kezelése általában antibiotikumos terápiát jelent. Ezek a gyógyszerek hatékonyak a baktériumok elpusztításában és az aktív TBC betegség kezelésében. Ugyanakkor mellékhatásokkal is járhatnak, valamint hosszú távú kezelést igényelhetnek.
Hogyan értelmezi a tuberkulózist a homeopátia
A homeopátia atyja, Hahnemann, nemcsak azzal forradalmasította az orvostudományt, hogy újra felfedezte és alkalmazta „a hasonlót a hasonlóval” gyógyítás elvét, hanem azzal is, hogy felfedezte a krónikus betegség fogalmát. Megfigyelései szerint még az erős fizikai alkat és az egészséges életmód sem feltétlen elég ahhoz, hogy bizonyos betegeknél ugyanaz a betegség ne jelenjen meg újra és újra. Miután felismerte, hogy a krónikus betegségek hagyományos akut szerekkel nem gyógyíthatók meg véglegesen, azt is megállapította, hogy e betegségek egy alapvető, mélyebb okra vezethetők vissza. Ezt az alapbetegséget nevezte miazmának (hajlamnak).
A homeopátiában a miazmák olyan öröklött betegséghajlamok, amelyek generációkon át befolyásolják az ember egészségét. Ezek közül az egyik a tuberkulotikus miazma, ami nemcsak a tuberkulózisra való hajlamot foglalja magában, hanem egy bizonyos alkatot, érzékenységet és egyéb betegségekre való fogékonyságot is. Az ilyen miazmával rendelkező emberek gyakran vékony testalkatúak, nyugtalanok, mozgékonyak, hajlamosak a fertőzésekre és a légúti problémákra.
A tuberkulotikus miazma egyensúlyának helyreállítása érdekében a homeopátia különböző alkati szereket alkalmaz, amelyek segíthetnek az érintettek egészségének visszaállításában.
Homeopátiás szerek a tuberkulotikus hajlam kezelésére
Fontos hangsúlyozni, hogy a tuberkulózis súlyos fertőző betegség, amit orvosi felügyelet mellett kell kezelni. A tuberkulózis elleni oltás és az antibiotikumok a modern orvoslás fő fegyverei a betegség ellen.
A homeopátiás kezelés nem a TBC gyógyítását célozza, hanem egy gyengéd és holisztikus alternatívát kínál a hajlam, és az ehhez tartozó gyakori panaszok kezelésére, amelyeket az egyéni tüneteknek megfelelően választanak ki. Célja a szervezet természetes öngyógyító mechanizmusainak serkentése és az immunrendszer egyensúlyának helyreállítása. A homeopátia az alapvető egyensúlyhiányok kezelésével támogatja a szervezetet a fertőzésekkel szembeni védekezésben, enyhíti a tüneteket, a gyulladást és segíti az öngyógyulást. A leggyakrabban alkalmazott szerek a következők:
Bizonyos szerek – például az ARSENICUM ALBUM, a BRYONIA, és a DROSERA (Drosera rotundifolia) – segíthetnek enyhíteni a légúti tüneteket, például a köhögést és a légszomjat, amelyek gyakran társulnak a tuberkulotikus miazmához.
A homeopátia egy másik szempontból közelíti meg a betegségeket: az alkati hajlamokat és az egyéni fogékonyságot vizsgálja. A tuberkulotikus miazma megértése segíthet abban, hogy az érintettek hosszú távon is javítani tudják az életminőségüket.
Forrás: https://drsatisherrahomeo.com/tuberculosis-treatment/
(E.Zs.)
Fotó: Freepik.com
Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.
Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.