Jól vagyok!

Éljen a fagylalt!

Melegen ajánlott hideg boldogság

Minden év május nyolcadikán ünnepeljük a Fagylalt napját, azért ezen a napon, mert a nagy V betű az 5. hónap - a tölcsért, a 8-as szám pedig két, egymáson fekvő gombócra hasonlít. Ez a nap nemcsak az édesszájúak ünnepe, hanem remek alkalom arra is, hogy kicsit elmélyüljünk a fagylalt történetében, fajtáiban – sőt, meglepő módon még a homeopátiával való kapcsolatában is!

Egyáltalán mióta eszünk fagyit?

A fagylalt eredete évezredekre nyúlik vissza. Már i.e. 2000 körül fogyasztottak hűsítő, jéggel kevert gyümölcsöket, gyümölcsleveket Kínában. Az ókori Rómában Nero császár havat hozatott a hegyekből, mert ahhoz gyümölcsöket és mézet kevertek és állítólag ezt nagyon kedvelte. 

A krémes fagylalt igazi forradalma később Olaszországból indult: Francesco Procopio dei Coltelli egy szicíliai séf volt az, aki a 17. század végén megalkotta az első európai „modern” fagyit, és megnyitotta Párizsban az első híres fagyizó kávézót.

A fagyizás szélesebb körben való elterjedése a modern hűtési technikáknak köszönhető. 

Fagyi, gelato, parfé vagy sorbet? – Tudtad, hogy bár mindegyik hideg, de azért vannak markáns különbségek? 

  • Fagylalt: Tej, tejszín, cukor és tojás alapú, keverve hűtött és így levegővel lazított édesség.
  • Gelato: Olasz stílusú fagylalt, kevesebb levegővel, több tejjel, intenzívebb ízekkel.
  • Parfé: Félfagyasztott desszert, általában formába öntve fagyasztják. Alapanyaga tejszín és tojás.
  • Sorbet és grantia: Tejmentes, jégkristályos állagú, vízből, cukorból és gyümölcsből készült fagyos finomság – laktózérzékenyek kedvence.

Fagyi és homeopátia – amikor a vágy is információ

A fagyi utáni vágy (vagy éppen annak elutasítása) homeopátiás szempontból fontos tünet lehet! Egyes szerek leírásában konkrétan szerepel a hideg, vagy meleg ételekhez fűződő viszonya a betegnek.

  • PHOSPHORUS​ – Erős vágy a hideg italok és fagylalt után, legszívesebben jégkockát szopogatna, még ha ezek panaszt is okoznak.
  • SULFUR​ (Sulphur) – Nem bírja a meleget, hideget kíván. Néha utálja a fagyit, mégis megkívánja.
  • CALCIUM CARBONICUM /CALCAREA CARBONICA​ – Imádja a fagylaltot, különösen gyermekeknél jellemző. Emellett hízásra hajlamos.
  • PULSATILLA PRATENSIS​ (Pulsatilla) – Nagyon kívánja a hideget, a fagylaltot, de érzékeny emésztésű, gyakran rosszul lesz tőle, különösen, ha a fagyi tejszínes. 
  • ARSENICUM ALBUM​ – Általában kerüli a hideget, de néha jéghideg ételeket, italokat kíván betegség esetén.

Ezek az információk fontos iránytűk a homeopata orvos számára a pontos szerválasztásban. Ne lepődj meg, ha ilyen kérdések is elhangzanak a konzultáció során. 

Fagyizz okosan – tippek egészségtudatos édesszájúaknak

Nem kell lemondani a fagyiról, ha odafigyelsz pár dologra:

  • Étkezés után fogyaszd! Ne üres gyomorra, mert úgy jobban megdobja a vércukorszintet.
  • Egyél előtte rostot – Pl. uborka, saláta, vagy bármilyen zöldség. Ezzel a trükkel lassíthatod a cukor felszívódását.
  • Ne köss kompromisszumot: ha fagyira vágysz, akkor inkább kevesebbet egyél, de azt a legjobb minőségben.

Hogyan ismerheted fel a jó fagyit?

Figyelj az alábbi jelekre:

  • Természetes színű – A pisztácia soha nem neon zöld. A citrom inkább halvány sárga vagy szinte fehér.
  • Kerüld a túl kreatív fantázianeveket – Pl. „Hupikék törpikék”, „Unikornis varázslat” – ezek szinte mindig aromás porból és festékből készülnek.
  • Óvakodj a látványos felpúpozástól és túlzásba vitt díszítéstől – Ha a fagyi túl nagy, túldíszített, sokszor az ipari hatást próbálják leplezni vele.
  • Azonos ízek és nevek mindenhol – Ha minden fagyizóban ugyanolyan a pisztácia, akkor valószínűleg ugyanazt az ipari pasztát használják.
  • Kisebb, fedett edények jó jel – A hagyományos, régi típusú rozsdamentes tartályok, fedeles tégelyek a minőségi, kézműves fagyizók ismertetőjegyei.

Érdekes megfigyelni saját magunkat, meg persze a gyerekeinket, hogy hogyan változunk az idővel és ez a fagyi preferenciánkban is tetten érhető.  Figyeld, mire vágysz – vagy mit nem kívánsz –, hiszen ezek az apró jelek a homeopátiás szerválasztásban fontosak lehetnek.  

A fagylalt világnapja pedig tökéletes apropó, hogy élvezettel, de tudatosan ünnepeld ezt a hűsítő klasszikust!


    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2025