Charles Dickens és a homeopátia

Charles Dickens neve összeforrt az angol irodalom aranykorával, de kevesebben tudják, hogy a zseniális író is kipróbálta a homeopátiát, amikor 1866-ban, New York-i tartózkodása során homeopátiás szerekkel kezelte megfázását. Ezen felül egy olyan baráti kapcsolat révén is kötődött ehhez a gyógymódhoz, ami túlmutatott az orvos-beteg viszonyon. Ez a barátság Dr. Frederick Quin nevéhez fűződik, aki nem más, mint a brit homeopátia egyik megalapítója.

Egy különleges barátság története

Dr. Quin 1849-ben alapította meg a Royal London Homeopathic Hospital-t (ma: Royal London Hospital for Integrated Medicine), amely az első homeopátiás kórház volt Nagy-Britanniában. Arisztokraták, művészek, politikusok tartoztak a páciensei közé, és többek között Charles Dickens is közeli barátjává vált.

Barátságuk mély volt és őszinte: Quin nemcsak orvosi tanácsokkal látta el Dickensen kívül annak családtagjait is, hanem keresztapja lett Dickens egyik gyermekének. Egyes feljegyzések szerint Dickens több alkalommal is támogatta Quin törekvéseit, és habár maga nem foglalt nyíltan állást a homeopátia mellett, kapcsolata az orvossal jól mutatja, mennyire jelen volt ez a gyógyászati irányzat a korszak értelmiségi köreiben. 

A 19. század Nagy-Britanniában az orvosi forradalmak időszaka volt. A homeopátia friss szemléletet képviselt kevesebb beavatkozással, személyre szabottabb kezeléssel, nagyobb figyelemmel a betegre. Ez különösen vonzó lehetett a polgári és művészi réteg számára, akik gyakran kételkedtek a korabeli hagyományos orvoslás sokszor durva módszereiben. Dickens szoros kapcsolatot ápolt a londoni művészeti és irodalmi elit számos tagjával, akik közül többen érdeklődtek a homeopátia iránt.

A gyógyítás és az irodalom útjai ritkán találkoznak ilyen szép példában, mint Charles Dickens és Dr. Frederick Quin barátságában – egy kapcsolat, amely egyszerre szólt bizalomról, kíváncsiságról és az új gondolatok iránti nyitottságról. Milyen jó lenne, ha mi, a 21. század emberei sem felejtenénk el ezt a hozzáállást – ha nem ragaszkodnánk mereven régi paradigmákhoz, és képesek lennénk elfogadni, hogy mások igazsága is érvényes lehet. 

Nincs abszolút igazság, mindannyian a saját neveltetésünk, világnézetünk, tudásunk és információink alapján látjuk a világot, és gyakran hisszük, hogy csak nekünk van igazunk, mindenki más téved. Az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívás, hogy végre képesek legyünk meghallani a másként gondolkodót anélkül, hogy meg akarnánk semmisíteni őt. 

Talán ez a feladat nem is világszinten kezdődik, hanem itt és most, az egyén szintjén.

(H.S.)

Fotó: Freepik.com