Állatok

Homeopátiával a diszplázia tüneteinek csökkentéséért

Dr. Kopócsi Andrea holisztikus állatorvos, homeopata.

1999-ben tett nemzetközi szakvizsgát homeopátiából, azóta alkalmazza ezt a gyógymódot a praxisában. Hitvallása szerint az állatok gyógyítása során fontos szempont, hogy kíméletes módon segítse pácienseit az egészségük helyreállításában, így a kezeléseket mindig holisztikusan folytatja, nem a tünetet, hanem az állatot kezeli. Egyre több állattartó fordul hozzá, akik kifejezetten ezt a szemléletet keresik és találják meg nála.

Az alábbiakban az egyik sikeres esetét egy kliense visszajelzése formájában osztja meg velünk, szemléltetve azt, hogy mire képes a homeopátia, amikor az akadémikus orvoslás eszköztára nem érte el a kívánt hatást, de homeopátiás kezeléssel még súlyos kórképből kiindulva is teljes gyógyulást sikerült elérni.

 

Bogi kutyám történetét szeretném megosztani, hogy reményeim szerint minél többen higgyük, lássuk a homeopátia nagyszerű hatását, segítségét az állatgyógyászatban (is).  

Bogi kutyám egy hároméves szuka puli. Első kutyám, így mit sem tudtam a diszplázia létezéséről, lehetséges tüneteiről … Mígnem tavasszal jószemű kutyaiskolás társamnak tűnt fel Bogi kissé furcsa mozgása, járása, s a diszplázia gyanúja.

Hát …, fordult velem egyet a világ …, s reménykedtem napokig, hogy nem, Bogi biztosan nem lehet diszpláziás … De, a röntgen sajnos súlyos diszpláziás tüneteket igazolt. Elláttak jó tanácsokkal, étrend-kiegészítővel, s biztattak, hogy mivel a puli viszonylag kistestű kutya, valószínűleg jól leélheti az életét műtét nélkül is.

Az első pánik után valóban kezdtem megnyugodni, mígnem egyszer csak láttam, a kutyám egyre nehezebben, kedvetlenül és egyre kevesebbet mozog, a lépcsőn már alig tudunk le- és felmenni.

Ismét orvos, 10 napos gyulladáscsökkentő …

Ekkor már biztos voltam benne, hogy ismét elmegyünk Andreához, hiszen már volt jó tapasztalatunk a homeopátiás kezeléssel kb. egy évvel ezelőtt (alkati szer viselkedésbeli problémákra).

És az eredmény: A diszpláziára kapott szerek hatására Bogi kb. három hét alatt szinte tünetmentessé vált!!! Megszűnt nehézkes, fura mozgása, örömmel sétál, játszik, rohangál. És sejtem, koránt sem vagyunk még a javulás végén, csak menetelünk felé. Még mindig alig hiszem el!

Tudtam, hogy a homeopátia mai korunkban indokolatlanul megbélyegzett …, de, hogy ennyire látványos javulást hozhat, azt nem gondoltam.

Történetünket éppen ezért szeretném minél szélesebb körben megosztani, hogy merjük a homeopátia (megfizethető!) segítségét minél többen igénybe venni saját magunk és állataink számára is!

Andreának naponta hálás szívvel köszönöm szakértelmét és segítségét!!

Kovács Sarolta (2012. július)


A homeopátia individuális, egyénre szabott gyógymód, így a szakember soha nem a betegség tüneteit, hanem a szenvedő alanyt, állatot, embert gyógyítja, aki hordozza a kórkép tüneteit. A gyógykezelés úgy lehet hatékony, ha személyes konzultáció keretein belül keressük meg a gazdi társállatának megfelelő homeopátiás gyógyszert és kezelést.


További információk/kapcsolat: http://kimintvet.hu/bemutatkozas/


    AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TERÁPIÁS KÁRTYÁK
    • letöltöm

      Kutyabaj és macskajaj homeopátiás kezelése e-könyv

      tovább
    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024