Neurológia, pszichés zavarok, fejfájás, migrén

Téli depresszió kezelése homeopátiával

A bibliai teremtés története óta tudjuk, milyen fontos szerepet játszik életünkben a fény.

  • Téli depresszió kezelése homeopátiával

    Téli depresszió kezelése homeopátiával

Nem véletlen, hogy annyi civilizáció imádkozott a Naphoz, mint Istenhez. Télen csökken a fény mennyisége, és az ember nem olyan „szerencsés” mint azok az állatok, akik téli álmot alszanak a hideg hónapok alatt. Nekünk teljesíteni és élni kell ilyenkor is. A téli depresszió ismert oka a fényhiány.

Egyes feltételezések szerint az agyban termelődő boldogsághormon szintje csökken, és az álmosító hatású melatoniné nő, ezért is kívánjuk télen pótcselekvésként az édességet és a sok alvást. Természetesen ehhez hozzáadódik a stressz, a nem megfelelő étkezés és a mozgás hiánya is.

A téli depresszió oka egy másik elmélet szerint az, hogy a levegőben megnő a pozitív ionok száma.

A negativ ionok úgynevezett „jó ionok” vagy „boldog ionok” mert nagymértékben befolyásolják hangulatunkat, libidónkat, a jóllét érzését. Azt a módot, amelyet úgy érzünk, mint a vízesések környékén, a helytetőkön, vagy vihar után a vízparton.

Mit tegyünk, és mit ne tegyünk?

  • Napi 15-20 perc séta a szabadban, vagy önfeledt tánc a konyhában már csökkenti az édesség utáni vágyat és jókedvre derít.
  • A kávéban lévő koffein csökkenti a szerotonin boldogsághormon szintjét, mértékkel kávézzunk!
  • Egy kutatás szerint a zsíros és szénhidrátban gazdag étrend, a túl sok feldolgozott étel (pl. felvágottak) is rontja a kedélyállapotot.
  • A sólámpák negatív ionokkal telítik a szoba levegőjét, ahol dolgozunk.


Rövid ajánlás téli enyhe depressziós tünetek homeopátiás kezelésére:

 ACIDUM PHOSPHORICUM​ + SEPIA OFFICINALIS

 

A SEPIA OFFICINALIS ​, a tintahalból készülő homeopátiás szer, melyet általánosan használhatunk kedélyállapot javítására. Nagy „női szer”-nek tekintjük; a terhességi és szülés utáni depresszió kezelésében is fontos szerepe van. A kedvetlenség és közöny mellett ingerlékenység is gyakran jelentkezik. A mozgás, tánc sokszor segít levezetni a feszültséget, ezáltal a tünetek javulásához vezet.

Az ACIDUM PHOSPHORICUM​ pedig a foszforsavból készülő homeopátiás szer, mely elsősorban a testi vagy szellemi túlterheltségtől kimerült betegek elsődlegesen választandó szere.

Adagolások: alkalmazzunk közepes potenciát (15 CH), eleinte napi 2-3x 5 golyócskát szopogassunk el mindkettőből (lehet egyszerre is), később – a tünetek enyhülésének megfelelően – csökkentjük a gyakoriságot, fenntartó adagjuk heti 2-3x 5 golyócska.

 Létezik többféle, a szorongás, érzelmi labilitás, alvászavarok kezelésében gyakran alkalmazott homeopátiás alapanyagot tartalmazó, szájban olvadó tabletta formájú gyógyszer, érdemes erről a patikában tanácsot kérni!

    AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TERÁPIÁS KÁRTYÁK
    • letöltöm

      Influenza & téli betegségek e-könyv

      tovább
    • letöltöm

      Influenza, láz, megfázás homeopátiás kezelése

      tovább
    Maradt még kérdésed?

    Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

    Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

    homeopátiás orvost keresek
    A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
    homeopátia.info © 2024