Allergia, csalánkiütés, napallergia, szénanátha

Tudjunk meg többet a parlagfűről!

és arról, hogyan előzhetjük meg a parlagfű allergia erős tüneteit homeopátiával.

  • Tudjunk meg többet a parlagfűről!

    Tudjunk meg többet a parlagfűről!

  • kinyomtatom

  • elküldöm

  • ajánlom

A szakemberek az idén a parlagfű virágzását július közepére jósolták, azonban a nyár eleji csapadékos időjárás sokunk nagy örömére nem kedvezett ennek a rettenetesen allergén gyomnövénynek.  

A parlagfű térhódításának története:

Magyarországra az I. világháború utáni időszakban hoztak át, az Osztrák-Magyar Monarchia adriai kikötőibe Észak-Amerikából rendszeresen érkező, parlagfű magokkal szennyezett gabona szállítmányokkal. Az első fertőzött területek a kikötők körül, illetve az onnan elvezető utak és vasútvonalak mentén alakultak ki. Igénytelenségének - amelyre a parlagfű megnevezés is utal-, és gyors növekedési, szaporodási képességének köszönhetően még a kedvezőtlenebb környezeti viszonyok között is hamar elnyomja a többi növényt. A parlagfű az első gyomfelvételezés alkalmával (1950) 350 gyomfaj közül a 21. helyre, majd ötven éven belül az 1. helyre került. Elterjedésére jellemző, hogy ma már Magyarországon kb. 5,0 millió hektáron kisebb-nagyobb mértékben megtalálható.

Hogyan ismerhetjük fel a parlagfüvet?

Magassága attól függ, hogy a körülmények mennyire kedveznek számára. A kifejlett növény akár a 150 cm-re is megnő. Központi, egyenes szárából az oldalhajtások sűrűn elágaznak. A növény levelei jellegzetesen szeldelt formájúak, színük sötétzöld, fonákuk szürkészöld. Mindkét oldalukon sűrűn szőrözöttek. A növényen a porzós és a termős virágok külön helyezkednek el. A parlagfű fészkesvirágzatú (Compositae). A porzós virágok a legfelső hajtások végén, a termős virágok közvetlenül a porzósok alatti legközelebbi levél hónaljában találhatók. A parlagfű termése változatos alakokat ölthet. Még ma is sokan parlagfűre gondolnak és vadkenderről beszélnek, vagy a parlagfüvet gyakorta összetévesztik a fekete vagy fehér ürömmel.

Pollenallegia

Világjelenség a különböző növények pollenjére való túlérzékenység, a pollenallergia. Becslések szerint a magyar lakosság több mint 30 %-a mutat túlérzékenységi tüneteket a parlagfű pollenjével szemben. Egyetlen parlagfű képes 8 milliárd virágporszemet termelni, így évente több ezer tonna kerül a levegőbe. Hatalmas a növény magprodukciója, magjai sokáig megőrzik életképességüket a talajban, így megfelelő körülmények közé kerülve mindig sok csírázik ki. A parlagfűnek szinte nincsenek természetes ellenségei, ami egyedszámát korlátozná.  

AMBROSIA ARTEMISIAEFOLIA​, ​ a homeopátiás parlagfű 

Ez a homeopátiás szer a parlagfűből készül. Bizonyított parlagfű érzékenység esetén használatát a szezon előtt el lehet kezdeni, heti 3x 5 golyót kell elszopogatni a 30 CH erősségű készítményből a szezon előtt egy hónappal kezdve, folyamatosan. A virágzás kezdetére a szervezet így felkészül, és az allergia tünetei enyhébbek lesznek. A homeopátiásan hígított parlagfű „megtanítja”, érzékenyíti a szervezetet a helyes immunválaszra. Hasonlóan működik, mint amikor allergia kezelésénél az allergént adják a betegnek. Különbség, hogy a homeopátiás szer, mivel sokszorosan hígított, nem okoz érzékenyeknél sem allergiás reakciót.


Szezon előtt az AMBROSIA ARTEMISIAEFOLIAmellé szedjük az antihisztamin-jellegű hatású HISTAMINUM​​-ot.

Hasonlóan az AMBROSIA-hoz, heti 3x5 golyócskát szopogassunk el a 30 CH potenciából.

Tüneti időszakban az  AMBROSIA ARTEMISIAEFOLIA​ jó hatású erős, tűrhetetlen szemviszketéssel, könnyezéssel járó szénanátha esetén. Jellemző még a híg, vizes orrfolyás, esetenként orrvérzés is. A folyamat ráterjedhet a hörgőkre is.

Adagolása szezonban

AMBROSIA ARTEMISIAEFOLIA​15 CH, napi 2x5 golyó.

Mellé

HISTAMINUM​​​15 CH, napi 2x5 golyó.

A HISTAMINUM​​ jól kiegészíti a hagyományos antihisztaminokat is, mivel a hisztamin felszabadulását gátolja a szervezetben. A hagyományos antihisztamin gyógyszerek a már felszabadult hisztamin receptorhoz való kötődését akadályozzák meg.

Forrás: A Homeopathic Perspective on Allergies (respiratory) by Dana Ullman MPH, CCH

   

AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TEMATIKUS KÁRTYÁK
  • letöltöm

    Allergia e-könyv

    tovább
  • letöltöm

    Szénanátha homeopátiás kezelése

    tovább
  • letöltöm

    Túlélési tippek fesztiválozóknak

    tovább
Maradt még kérdésed?

Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

homeopátiás orvost keresek
A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
homeopátia.info © 2017