Állatok

Picur nyári kalandja a toklásszal

Picur igazi macsó, jól táplált, vörösesbarna, hosszú szőrű.

  • Picur nyári kalandja a toklásszal

    Picur nyári kalandja a toklásszal

12 éves palotapincsiként összesen nyolc kilót nyom, de olyan ereje van, hogy az utcán a gazdit rendszerint maga után vonszolja, fejét és farkát büszkén fenntartva és minden arrajáró kutyát vadul megugatva.

Az állatorvosi rendelőt azonban, ha csak lehet, kerüli. Azt eddig csak a mikrochip beültetésekor és az éves kötelező védőoltásokkor kereste fel, eltekintve azon néhány alkalomtól, amikor a rosszullétig túlette magát.

Az idén, július elején Picur a rendelőbe egy nagy bevásárlószatyorban érkezett, ahonnan láthatóan sértődötten pislogott ki, afeletti szégyenkezésében, hogy vele ilyen egyáltalán megeshet.

A VII. kerületben sajnos nem sok zöld terület található. A hétvégén a gazdival a Baross téri felüljáró alatti füves területet keresték fel, ami sajnos tele van gyomnövényekkel, többek között egérárpával is. Picur hazafelé már erősen sántikált. Egész este a jobb hátulsó lábvégét nyalogatta és másnap reggelre lábra sem állt, sőt, magához sem engedett nyúlni. Hát ezért hozták a rendelőbe.

A vizsgálathoz két embernek kellett lefognia. Kiderült, hogy a jobb hátulsó lábának harmadik-negyedik ujja közötti területe duzzadt, forró és fájdalmas.

Picur ujjai közé feltehetően toklász fúródott. A toklász bemeneti nyílása már zárult, csak apró pontként volt megfigyelhető. (A toklász az egérárpa kalászának egy része. A nyárig az egérárpa megnő, kalászosodik, majd a kalász kiszárad, szétesik és a toklászok szétszóródva, hegyes végükkel mindenbe belefúródva terjednek A bőr alá bejutva aztán a testben messze elvándorolhatnak.)

Ha már megtörtént a baj, a megoldás egyik módja a sebészi eltávolítás, de ahhoz el kell altatni az állatot. Tekintettel arra, hogy Picur már 12 éves, a szelídebb megoldást, a homeopátiát választottuk.

Ezért egy napon át, szájon át, összesen három adag Belladonnát kapott, majd ezt követően – ugyancsak szájon át, naponta négyszer – egy magas potenciájú SILICEA​ és alacsony potenciájú Myristica sebifera és HEPAR SULFUR​ keverékéből álló oldatot. Másnapra lábraállt és sétálni is hajlandó volt. Öt nap múlva a saját lábán jött a rendelőbe, nem is sántított és ellenállás nélkül hagyta magát megvizsgálni. Az ujjak közötti terület még mindig duzzadt volt, jól kivehető sipolynyílással., amin át felülről lefelé irányuló határozott nyomást gyakorolva, bőséges, véres-gennyes váladék kíséretében a „bűnös” toklász is távozott.

Ezután egy adag magas potenciájú SILICEA​-t kapott.

A gyors gyógyulást Picur sajnos a gyomra alapos megterhelésével ünnepelte meg, de ez már egy másik történet. Néhány napja az utcán láttam, ahol igazi macsóként, büszkén sétáltatta a gazdit.

Szerző:

Dr. Takács Györgyi

homeopata állatorvos

állathigiénikus és toxikológus szakállatorvos

SanaVet állatorvosi rendelő

Rendelés: hétfőn, szerdán és pénteken délutánonként

A betegeket előzetes időpontegyeztetéssel fogadjuk.

H-1076 Budapest, Garay u. 21. fszt. 1. Kaputelefon: 65

Tel.: (06 1) 321-1355

Weboldal: https://www.facebook.com/SanaVetKft/

  • Dr. Takács Györgyi
kapcsolódó szerek
AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TERÁPIÁS KÁRTYÁK
  • letöltöm

    Kutyabaj és macskajaj homeopátiás kezelése e-könyv

    tovább
Maradt még kérdésed?

Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

homeopátiás orvost keresek
A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
homeopátia.info © 2024