Állatok

A sántító ragdoll, azaz rongybaba cica esete

Bonifác tizenegy éven át egyedüli kedvencként élvezte fiatal gazdái rá irányuló figyelmét, gondoskodását és szeretetét.

  • A sántító ragdoll, azaz rongybaba cica esete

    A sántító ragdoll, azaz rongybaba cica esete

  • kinyomtatom

  • elküldöm

  • ajánlom

Nem is volt komolyabban beteg, eltekintve egy három éves korában bezoár okozta béleltömődéstől, ill. a nyolc éves korában jelentkező bűzmirigy-gyulladástól, amelyek a hagyományos állatorvosi kezelésre gyorsan gyógyultak.

2011. augusztusában a fiatal párnak kisfia született, akinek megszületése előtt öt nappal Bonifác súlyos „depresszióba” esett, amiből aztán a baba megérkezése után kigyógyult, nyugtázva, hogy ő sem került ki az érdeklődés középpontjából.

A baj akkor kezdődött, amikor az öt hónapos kisfiú egyre nagyobb figyelmet kezdett követelni magának. Bonifác egyszer csak elkezdte a bal hátulsó lábát húzni, majd azóta, hogy a baba egy alkalommal éles fejhangon sírni kezdett, a cica „furcsa” bélsárürítési tüneteket produkált. Kinyomta ugyan a bélsarat, ami azonban nem pottyant ki a végbélnyílásból, hanem, figyelmeztető jelként, magával hurcolta.  A megszokott, hagyományos állatorvosi rendelőbe vitték, ahol azt állapították meg, hogy vagy porckorongsérv, vagy autoimmun gerincburok-gyulladás áll a sántítás hátterében. A kapott szteroidos kúrára azonban sajnos nem javult Bonifác állapota.

Ekkor ismerkedtünk meg egymással.

A vizsgálat során Bonifác majd belebújt a gazdaasszonyába, mindenáron a nyakába igyekezett kapaszkodni. Túlérzékenységet, erős fájdalmat jelzett a gerincoszlop hát-ágyéki szakaszának áttapintásakor. Azt is megtudtam, hogy Bonifác a szteroidos kezelés óta egyáltalán nem szereti a meleget, holott azelőtt mindig a paplan alatt, vagy a radiátoron aludt.

A kezelést SULFUR​-ral kezdtük, amelyből három napon át naponta háromszor kapott egy-egy adagot. Arra kértem a gazdaasszonyt, hogy vezessen naplót, inkább csak a feltűnő tünetekről. Egy ilyen napló az esetkövetésben mindig nagy segítséget jelent.

A kezelés első napján Bonifác jó kedvű lett és nagyon mélyen aludt. A lépcsőn azonban nagyon húzta a fájós lábát.A második napon ismét a radiátorra feküdt. Macskafüvet kért, amit tíz percen belül kihányt. A harmadik napon hajnalban enni kért, de az ételt tíz percen belül kihányta. Már nem húzta a lábát.

A negyedik napon viszont féltékenykedni kezdett a babára. Ahogy a gazdaasszonya leírta: „ő akar a főnök lenni.” Beugrott a járókába, ott, vagy a pelenkázón aludt. A következő napon füvet kért, amit rögtön kihányt. A babát feltűnően kerülte.

Ekkor NUX VOMICA​-val folytattuk a kezelését, amiből öt napon át – két napos szünet után egyszer ismételve – naponta háromszor tíz cseppet adagoltunk. Bonifác már nem sántikált és a bélsár is a rendes helyére, a macskaalomra pottyant, nem hurcolta magával.

De a féltékenysége nem szűnt. Ezért három napon át LACHESIS MUTUS​-t kapott.

Amikor a napokban újra megvizsgáltam, boldog, egészséges, kiegyensúlyozott cica benyomását keltette. Már a saját, megszokott helyein aludt, nem a járókában, vagy a pelenkázón.A lábát nem húzta, a gerincoszlop áttapintásakor sem jelzett fájdalmat.

Remélem, lehetőségem lesz a kis család sorsának további követésére.

AJÁNLOTT E-KÖNYVEK ÉS TEMATIKUS KÁRTYÁK
  • letöltöm

    Kutyabaj és macskajaj homeopátiás kezelése e-könyv

    tovább
Maradt még kérdésed?

Ha valamire nem találtad a választ, tedd fel a kérdésed szakértőnknek! Kérdésed elküldése előtt kérjük, vedd figyelembe, hogy a válaszok nyilvánosan jelennek meg. Ha a problémád bizalmas jellegű, inkább az orvoslistánkban keress egy szakértőt, akivel személyesen konzultálhatsz. Nincs lehetőségünk magán e-mail címekre történő válaszadásra és telefonos konzultációra sem.

Szakértőinknek új kérdést csak regisztrált látogatóink tehetnek fel. Ha még nem regisztráltál oldalunkon, kattints ide! Ha már regisztráltál korábban, akkor lépj be.

homeopátiás orvost keresek
A www.homeopatia.info.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
homeopátia.info © 2018